Az est nyitó hangjait a magyar Mennydörgés zenekar szolgáltatta egy félórás szettel. Az ő nevükkel a koncert előtt nagyjából két órával, az esemény facebook oldalán találkoztam először. Gyors kutatómunkával kiderítettem, hogy 2022-ben alakultak, a stílusukat keresztény rock és post-hardcore jelzőkkel illetik, dalaikban pedig a hit, remény és megújulás üzenetét hirdetik. Utóbbiakból hozzám nem sok jutott el, és ezzel szerintem nem voltam egyedül a nem közvetlenül a színpad előtt helyet foglalók közül - nem sikerült eldöntenem, hogy a hangosítás, az ének, vagy a kettő keveréke volt a ludas, de a szövegekből alig pár szót sikerült elcsípnem. Amit amúgy nem bántam volna, ha a produkció bármilyen más módon felkelti a figyelmemet, de... hát, maradjunk annyiban, hogy a hátrébb állók közül többen kapták fel a fejüket a szünetben hangszórókból felcsendülő Numbra, mint a Mennydörgés dalaira. El tudom képzelni, hogy egy klubkoncerten jól működnek, de a Budapest Park szerintem (most) elnyelte őket.
Apropó, Budapest Park. A beengedés a korábbi tapasztalataimmal ellentétben ezúttal flottul ment, a biztonságiak sem részesítettek körözött bűnözőknek kijáró bánásmódban, egyedül a büfésoron a repohár rendszerrel kapcsolatos kísérletünk zárult szemöldökfelvonó eredménnyel: korábban megjelent cikkekre hivatkozva megkérdeztük, hogy kérhetnénk-e az ásványvizet a belső pulton feltornyozott ingyenes, átlátszó poharak valameiyikébe. Azt a választ kaptuk, hogy azok a poharak félre vannak téve azokra az esetekre, ha valaki rosszul lesz a melegben. Végül majdnem tettünk egy kísérletet erre is, lemondtam ugyanis az élményről, hogy a.) a koncertet pohárszorongatva álljam végig b.) fél liter vizet lehúzva a koncert közepén verekedjem el magam a wc-ig. Ilyen melegben máshol már ingyen osztogatják a visszazárható, palackozott ásványvizet, amivel jó eséllyel meg lehet előzni az általuk említett roszullétek jelentős részét...
Ez volt egyébként az első küzdőteres koncertem, és bár a Skillet előzetesen beharangozott fél 9-es kezdési időpontjára alaposan besűrűsödött a tömeg, összességében egymásra figyelő, békésen jókedvű rajongók gyűltek össze, ami önmagában adott egy plusz pontot a hangulatnak. A Showtime című dallal indult a buli, majd az egyik legismertebb slágerük, a Feel Invincible robbant be. A hosszú, 18 számos setlist remekül felépített ívet adott a koncertnek: a show nagyjából felénél járva líraibb pillanatok következtek, a Never Surrender lassabb részénél a közönség telefonfényei világították be a Parkot, épp amikor besötétedett. Zárásként aztán a Comatose, a Monster, majd a ráadás The Resistance újra felforrósította a hangulatot.
A zenekar frontembere, John Cooper igazán rutinos és karizmatikus előadó: a közönséggel való folyamatos kommunikációját külön kiemelném, ahogy a több dalba (Those Nights, Unpopular) cselesen becsempészett „Budapest" szót is, amit természetesen hatalmas ujjongás fogadott. A Sick of It-et egy közös éneklés vezette fel, mely során egy rövid Living on a Prayer snippet is felcsendült, majd John őszintén beszélt olyan mentális nehézségekről, mint a depresszió és az öngyilkos gondolatok, végül pedig interaktív játékba hívta a közönséget: „Raise your hand if you’re sick of it!”, emelkedtek magasba az öklök. Számomra ez a dal volt talán a koncert csúcspontja.
A mélypontja pedig a Hero - bármennyire is jól szólt. A Skillet ugyebár a keresztény rock műfajának egyik legnevesebb képviselője, amit sokan előítélettel kezelnek. Ez a stílus elsősorban nem a „térítésről” szól, hanem a hit, küzdelem, remény, túlélés témáit dolgozza fel - nemritkán bibliai vagy spirituális szimbólumokon keresztül. A Skillet esetében ez nem mindig nyilvánvaló a dalszövegekben, de a koncerten például a Hero előtti felvezetés egyértelművé tette: John előbb egy májátültetésből felgyógyult férfit mutatott be a közönségnek, akinek a harcát ezzel a dallal tisztelte meg - majd egyúttal a saját „ultimate hero”-jának, Jézusnak is ajánlotta a dalt. Bár ez a gesztus bennem ambivalens érzéseket hagyott, a közönség többsége tapssal és éljenzéssel jutalmazta. (Az előadás pedig tényleg hibátlan volt.) John Cooper egyébként interjúkban hangsúlyozza: noha a vallás számára fontos, a zenéjük mindenkihez szeretne szólni, vallási hovatartozástól függetlenül. Ahogy a koncert során is kiemelte: „music is a universal language” - és ezzel nehéz vitatkozni.
A Lions előtt John megkérdezte, ki volt már Skillet koncerten korábban, és ki az, akinek ez a mostani az első. Úgy tűnt, sok volt a „elsőző” - köztük egészen fiatalok, szülőkkel, és olyanok, akik a dalok első ütemeit felismerve sikoltva felkiáltottak: „Úristen, ez a gyerekkorom!”
A látványos színpadi elemek (emelvények, karra szerelt füstágyúk, fények) igazi show-t teremtettek, amikből a kivetítőknek hála a park színpadtól távolabbi területein is részesülhettünk. Ugyancsak jól szolgáltak a kivetítők, mikor a zenekar egyes tagjaira fókuszált a figyelem: a gitárszólókat hatalmas üdvrivalgás kísérte („meg se izzadt benne!” - ámult valaki mellettünk aranyosan), a koncert végén pedig Jen Ledger dobos-énekesnő is megkapta dobszólójával a neki járó rivaldafényt. Az ő kedves, szinte kislányos hangja egyébként élőben is kellemes kontrasztot alkot John erőteljes hangjával – meglepően jól működik a kettős vokál a színpadon is a dalaikban.
A koncert technikai szempontból hibátlan volt, a zenekar profin és teljes szívvel és élvezettel játszott. A látvány, a közönséggel való kapcsolattartás, a szett dinamikája, minden a helyén volt. Én személy szerint nem tudtam teljesen elvonatkoztatni a vallási töltettől, de ez az én bajom - a zenekar célja nem a térítés, hanem a szórakoztatás. Vicces egyébként, hogy a barátom, akinek a javaslatára elmentünk erre a koncertre, gyerekkorában sokat hallgatta a Skilletet, de csak a koncert után, az én megjegyzésem nyomán tudta meg, hogy a zenekar keresztény rockot játszik.
A Skillet mindenesetre számomra is vitathatatlanul megmutatta, hogy mesterei az élő fellépéseknek, a hangulat kapcsán pedig John Cooper is úgy fogalmazott, hogy ez volt a „biggest headline show", amit Európában játszottak. Akár igaz, akár nem, a közönség rajongó része minden bizonnyal úgy érezhette: különleges élménynek volt a részese. A nemrajongó része pedig egy kellemes, végletekig profi és jó hangulatú koncertélménnyel gazdagodott.
