A hírt szeptember 7-én este (vasárnap) hozták nyilvánosságra a Variety-nek adott hivatalos közleményben, majd a zenekar közösségi oldalain is megerősítették. A közlemény szerint Davies szeptember 5-én, pénteken hunyt el Long Island-i otthonában.
„A Supertramp Partnership mély fájdalommal tudatja, hogy a zenekar alapítója, Rick Davies hosszú betegség után elhunyt. Rick szeptember 5-én távozott Long Island-i otthonában. Több mint ötven éven át volt szerencsénk ismerni és együtt zenélni vele. Őszinte részvétünket fejezzük ki feleségének, Sue Daviesnek” – állt a Variety-nek küldött közleményben.
A zenekar a közösségi médiában közzétett sorokkal búcsúzott: „Roger Hodgsonnal közösen szerzőként, énekesként és zongoristaként Rick állt a Supertramp legikonikusabb dalai mögött, és kitörölhetetlen nyomot hagyott a rocktörténelemben. Lélekkel teli énekhangja és összetéveszthetetlen zongorajátéka a zenekar hangzásának szíve volt.”
„A színpadon túl Rick a melegségéről, kitartásáról és felesége, Sue iránti odaadásáról volt ismert, akivel több mint öt évtizedet töltött együtt. Súlyos egészségügyi kihívások után, amelyek megakadályozták, hogy tovább turnézzon a Supertramppel, szívesen zenélt otthoni barátaival Ricky and the Rockets néven. Rick zenéje és öröksége tovább inspirál, és bizonyítja, hogy a nagy dalok sosem halnak meg – tovább élnek.”
Rick Davies 1970-ben alapította a Supertrampet Londonban Roger Hodgsonnal, akikhez később Dougie Thomson, Bob Siebenberg és John Helliwell csatlakozott. A zenekar 1974-ben robbant be harmadik albumával, a Crime Of The Century-vel, amely tartalmazta Davies első amerikai Top 40-es slágerét, a Bloody Well Right-ot.
Davies más, rajongók által imádott dalokat is szerzett, például a Goodbye Stranger-t, az Ain’t Nobody But Me-t, a From Now On-t, a Brother Where You Bound-ot és a Rudy-t. Munkássága azonban sokszor háttérbe szorult Hodgson mellett, aki 1983-ban, egy turné közepén kilépett a zenekarból. Davies ezután is vezette a Supertrampet egészen 1988-as feloszlásukig. A csapat 1996-ban újjáalakult az eredeti felállásban (Hodgsont kivéve), és 2002-ig folytatták a közös munkát, utolsó albumuk a Slow Motion volt.
A zenekar a 2000-es években szórványosan turnézott, hosszabb szünetekkel megszakítva. 2015-ben négy év után újra összeálltak volna egy turnéra, ám ezt lefújták, miután Daviesnél myeloma multiplexet diagnosztizáltak – ez a betegség végül halálát is okozta.
Roger Hodgson egyelőre nem kommentálta egykori zenésztársa halálát.