A koncertsorozat középpontjában a huszonnégy albumot felölelő, 1967-től napjainkig tartó életmű áll, de kiemelt figyelmet kap a tavaly megjelent legújabb lemez, a Curious Ruminant is - közölte a szervező Livesounds kedden az MTI-vel.
A fuvolás-énekes, Ian Anderson által vezetett Jethro Tull 1968 januárjában kezdett rendszeresen fellépni a legendás londoni Marquee Clubban. A következő év végére már színházakban és koncerttermekben játszottak Nagy-Britannia-szerte.
A most 78 éves Ian Anderson zenekarának stílusát a rock, a dzsessz, a kelta és az angol népzene különleges elegyéből alakította ki. Az együttes több mint háromezerszer lépett fel a világ negyven országában, az elmúlt 58 évben mintegy 60 millió albumot adott el világszerte, és a legsikeresebb rockelőadók közé emelkedett.
A Jethro Tull 2017-ben öt év szünet után kezdett újra koncertezni, az új felállásban már nincs benne a szintén alapító tag Martin Barre. A csapatban Anderson mellett immár két évtizede zenél David Goodier basszusgitáros és John O'Hara billentyűs, őket Jack Clark gitáros és Scott Hammond dobos egészíti ki.
Ian Anderson nemcsak a Jethro Tull zenéinek nagy többségét, hanem a szövegeket is maga írta. Az együttes talán legsikeresebb albuma a világszerte több mint hétmillió példányban eladott Aqualung, amely 1971-ben jelent meg. Az Aqualung koncept albumként készült, központi témája a vallás és az isten viszonya.
"Az Aqualung nagyon fontos számomra. A zene a rock és az akusztikus hangzás között egyensúlyoz, itt mutattam meg igazán magam énekes-dalszerzőként. Egyedül rögzítettem a dalokat a stúdióban, a többiek később játszották rá a részüket. Ma is frissen szól, amikor saját szórakoztatásomra gitárt veszek a kezembe, általában erről játszom valamit, az Aqualungot vagy a Locomotive Breath-t például"- mondta öt évvel ezelőtt Ian Anderson az MTI-nek adott interjúban.
A Jethro Tull első magyarországi koncertje még a kelet-európai rendszerváltozások előtt, 1986-ban volt, nem sokkal később az akkori Csehszlovákiában léptek fel.
"A térségben ma is komoly rajongótáborunk van, és ez a szovjet éra idején épült ki, amikor a nyugati rockzene jelentette a szabadságérzést, a remény szimbólumát az itt élőknek. Tudom, mekkora kincs volt a hatvanas-hetvenes években, ha valakinek Rolling Stones- vagy Jethro Tull-lemeze volt" - fogalmazott korábban Ian Anderson.
A Jethro Tull tizennegyedik magyarországi koncertjét adja idén. Zenélt például 1994 augusztusában a második Sziget fesztiválon, azaz a Eurowoodstockon, 2010-ben a paksi Gastroblues Fesztiválon, 2016-ban a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusokkal adott koncertet. A frontember az 1986-os magyarországi fellépés utáni reggelen írta a Budapest című Jethro Tull-számot.
A zenekar legutóbb tavaly, 2025 áprilisában az Erkel Színházban lépett fel Magyarországon.