Stetka Éva Szegeden született, de élete nagy részét Debrecenben élte le. Tanult Budapesten, tanított Pécsen, de mégis a cívisváros volt az otthona. Szívbetegségse, családi tragédiák sorozata formálta költészetét, majd a folyamatosan egyéb betegségek és kezelések során mentálisan egyre instabilabbá vált. Még maga Szabó Lőrinc is méltatta tehetségét, legtöbb kötete pedig a Magvető kiadónál jelent meg. Akár sikeres és elismert is lehetett volna, de nem volt hozzá meg a kellő testi és lelki ereje. 68 éves korában hunyt el egyedül, magányosan.
A költő műveire tavaly figyelt fel Reszegi László szerzőnk, akiúgy döntött, hogy egy verslemez formájában feldolgozza az életmű néhány darabját. Az album 2025. november 11-én jelent meg a Bandcamp felületén (ahol nem csak hallgatható, de ingyen letölthető is).
A verseket nem csupán felolvasta, hanem mindegyikhez készült sound design is, amelyek hol inkább csak hanghatások, effektek, de egyes darabok esetében hangszeres kíséretek születtek, amelyek majdnem mindegyikét maga Reszegi játszotta fel. Az album producere és mindenese Kovács Károly, az Árnyékyúl frontembere volt, aki Ká Stúdió néven vezet egy saját műhelyt.

Fotó: Vadas Erik
Reszegi így írt az albumról Facebook profilján: „Nagyon közel érzem magamhoz ezt az anyagot, még akkor is, ha nem az én szellemi termékem, hanem Stetka Éva versei kaptak sajátos értelmezéseket”.
A kiadvány megjelenésével egy időben elindult a stekaeva.hu oldal is, ahol további információk olvashatók a költőről és a projektről, valamint Dr. Bakó Endre irodalomtörénész 1999-es nekrológja is elérhetővé vált.
A verslemezből limitált kiadású CD is készült.

Fotó a CD kiadásról: Reszegi László
Nyitókép: Vadas Erik