És bár bakancslistám több is van (a koncertes meg az általános), más listákat kevésbé szeretek. Például nincs gitáros listám, nem teszem őket sorrendbe. Nem látom értelmét. De ha erővel kényszerítenék ki belőlem, hogy szerintem ki minden idők legnagyobb hatású gitárosa, akkor a ma is élők közül Eric Clapton nevét mondanám. A nem élők közül meg persze Hendrix, de ez most nem fontos a téma kapcsán.
Direkt nem írtam meg a beszámolót a hétvégén, ülepedjen egy kicsit a dolog, ilyenkor elfogultabb az ember pozitív és negatív irányban is. Hétfő van, de valahogy csak nem csitul bennem a sok kép és hang. Pedig százával lehetne sorolni azokat a koncert-élményeimet, ahol a zenekar hangosabb, gyorsabb vagy épp látványosabb volt.
De itt most Eric Clapton a főszereplő. Nem akarok abba a hibába esni, hogy azért tartom kimagaslóan fontosnak a koncertet, mert egy élő legendáról van szó, aki a világtörténelem legnagyobb zenészeivel is alkotott. Ezek tények. Bárki utána tud nézni másodpercek alatt és rácsodálkozhat. Ez a koncert inkább azért ment nagyon mélyre, mert Clapton önazonossága olyan szinten van, amiről bárki példát vehetne.
Ugyanis nem akart több lenni. Nem akart részt venni abban a technológiai csatában, hogy ki tud nagyobb produkciót letenni az asztalra. Sem abba nem ment bele, hogy gigászi hosszú turnéra menjen. Sem abba, hogy alulról súrolja a háromórás játékidőt, mint mondjuk McCartney. Pedig itt is óriási az életmű. Clapton megengedte magának azt a luxust, hogy épp olyan koncertet adjon, amilyet szeretne és nem akart megfelelni senkinek. És mi lett a végeredmény? Egy csoda. Meg az, hogy bárcsak más is megengedné ezt magának. Hogy eljönne Budapestre és nem egy olyan versenyt néznénk, ahol a versenyzők pár nap különbséggel akarják megmutatni a magyarok számára, hogy ők most a legjobbak ebben a turnézásnak nevezett vetélkedőben.
És teszi mindezt úgy, hogy nem a megúszást vagy az életkorát érezzük. Nem azért adott / adnak ilyen koncerteket, mert öregek és fáradtak. Aki öreg és fáradt, az otthon unokázik vagy kertészkedik. Eric Clapton és zenekara nyakába vette Európát, hogy megmutassák, mit gondolok a zenéről, a zenélésről, a kapcsolódásról. Ez a zenekar – amely közel azonos azzal a felállással, akikkel 1991-ben is turnézott Clapton és George Harrison) – pedig élvezettel, életigenléssel tesz eleget ennek a megtisztelő feladatnak.
Közel két óra erejéig megszűnt minden és szinte spirituális állapotba sikerült jutnom. Ez több volt, mint koncert. Nekem legalábbis mindenképp, ugyanis életvezetési tanácsot is kaptam. Nyolcvan fölött ilyen minőségben élni és adni valamit másoknak (mindegy, hogy hány embernek), az egyszerre inspiráló és felemelő érzés. És amikor mindezt egy köztudottan nehéz sorsú ember ”tanítja” meg neked, akkor pláne van min elgondolkodni. Köszönöm, Mester!
