„Kicsit minden egyes fellépés egy önkívületi állapot.” SZTÁRPORTRÉ: KOCSIS TIBORRAL

Biztos kevesen emlékeznek arra, hogy Kocsis Tibor már a ’Csillag születik’ című tehetségkutatóban is indult, ahol a legjobb 12 döntősből az ötödik lett. Ez akkor jó ugródeszka volt, hogy eldöntse merre is akarja a jövőjét folytatni, és bár nem ez hozta meg számára a legnagyobb ismertséget, pár év elteltével az X-Faktor második szériájához már jól jött a tévés rutin. Győzteseként egy ország fedezte fel a Szerencsejáték Zrt. akkori sorsolási menedzserét, innen pedig már egyenes lett az út a zenei karrier előtt. Tibor csendes, kissé zárkózott művész, életét nem rázza meg egyetlen bulvárzaj sem, ő csak teszi a dolgát. Molnár Szabolcs ’Sztárportréjának’ vendégeként, most róla tudhatunk meg nagyon sok érdekességet.

Láttam rajtad, hogy már vártad, hogy mit is fogok most kérdezni.

Két éve volt egy nagyon jó beszélgetésünk, azért is vagyok itt újra.

Mindig ilyenkor, amikor valaki ilyet mond, magasra kerül a mérce.

Két év múlva majd megint összejön annyi minden, amiről ismét tudunk majd beszélgetni, úgyhogy ez egy jó módszer szerintem.

Legyen így. Ilyenkor szoktam magamban számolgatni, hogy mennyi lehet még hátra.

Engem ez még nem foglalkoztat szerencsére, mert most fogom még betölteni a 35.-et. Meg azt hiszem, hogy én ilyen későn érő típus vagyok, mert valahogy az én életemben eddig minden későn történt, meg elég későn jött az a dolog, hogy saját magamat megismerjem és megtaláljam az utamat.

Mennyire vagy jó kapcsolatépítő? Tehát, ezt most az élet sok területére értem, akár emberi, akár a szülői helyre vonatkozólag. Lajosmizse?

Lajosmizse. Illetve a szülővárosom az Kecskemét, amitől Lajosmizse néhány kilóméterre van, de az egész gyerekkoromat ott töltöttem, tehát az én gyerekkorom az inkább oda köthető. Azt hiszem, jól kijövök az emberekkel, meg hamar meg is találom a közös hangot velük, de bennem mindig volt egy ilyen óvatos távolságtartás.

A műsorvezetőkkel is?

Nem, egy ilyen interjú szituáció teljesen más, mert az ember ide azért jön, hogy meséljen magáról, meg a nézők, hallgatók kíváncsiak. Egyébként az sokkal kényelmesebb, amikor énekelni kell, és igazán önmagamat adhatom, de beszélgetni is szívesen beszélgetek, de volt és van egyfajta távolságtartás a részemről, ami inkább a személyiségemből adódik, hogy nem vagyok egyből az a nagyon barátkozó alkat. Egyébként az az érdekes, hogy mióta többet szerepelek a TV-ben, vagy egyre jobban megismernek az emberek, azóta ez az állapot még inkább jelen van. De valahol az emberek közeledését is picit féken kell tartani.

Te mennyire vagy jó kapcsolatépítő, mondjuk, ha megtetszik Neked egy nő?

Akkor nyilvánvalóan kezdeményező vagyok. Megtalálom a közös témát, és érdeklődő vagyok.

Odamész?

Akár igen, de nyilván ez is helyzetfüggő.

Nappal, az utcán?

Akkor nem valószínű. De megvannak ennek a maga fórumai, akár egy szórakozóhelyen, vagy ahol oldott a légkör. Az utcán való ismerkedés azt hiszem, furán venné ki magát, miközben nyilván nem lehet tudni, hogy mikor jön szembe a nagy ő.

De, ha mondjuk, sétálsz az utcán, és meglátod, hogy mennyire csodálatos, és elbűvölő.

Akkor nyilván elgondolkozom ezen. Ezek olyan természetes élethelyzetek, ami adja magát. De eléggé valószínűtlen. Viszont bármi más helyzetben, amikor lent vagyok egy szórakozó helyen, vagy baráti társaságban, vagy akármilyen összejövetelen, ott sokkal oldottabb vagyok. Egyébként a mai világban olyan könnyű megtalálni valakit, ami elég fura helyzet különben, ugye elsősorban a közösségi oldalaknak köszönhetően. Nagyon sokat megtalálnak, nagyon sokan bejelölnek, nagyon sok történetet osztanak meg velem, de ami az egész dologban a legizgalmasabb az, az, hogy számtalan olyan üzenetet kapok, hogy leírja, hogy őt az én zeném, énekem milyen formában találta meg, milyen élethelyzetben, és mennyit adott neki. Ez azért jó, mert nekem ez a legeslegjobb visszajelzés. Mert egyébként megtalálnak a fellépéseken is, akkor is nagyon kedves történeteket osztanak meg velem szemtől szembe, ami még izgalmasabb, de kifejezetten szívszorító történeteket kapok az interneten keresztül is. Ez nekem nagyon sokat jelent. Én nagyon fontosnak találom a személyes találkozást, és a személyes kapcsolat erejét, viszont ez elektronikus formában zajlik manapság már leginkább. Nyilván ez elengedhetetlen és fontos dolgok, amelyek megkönnyítik a munkát nagymértékben.

Ebben sem vagyok biztos, hogy megkönnyítik, hiába mondjuk azt, mi mai kor gyermekei, hiszen ha két ember személyesen találkozna, lehet, hogy ott helyben megszületik az ötlet, és nem kellene hetekig e-mailezni.

Ez igaz. Hogyha olyan igazán kreatív alkotómunkát szeretnénk végezni, az nem működik telefonon keresztül, hiszen akkor bevonulunk egy stúdióba és ötletelünk, próbálkozunk, énekelgetünk, és abból születnek az új dalok, de a többi munkafolyamat már lehet e-mailes, de azért a személyes kontaktnak nagy ereje van.

Most, hogy mondod, elkészült az új anyag…

Ez már a harmadik lemez. Ez egy nagyon érdekes dolog, mert azt hiszem, egyre jobban ráérzek arra, hogy mit szeretnék csinálni, hogy mi az, ami nekem jól áll – vagy nem is tudom, hogy mi áll nekem jól, de én szeretem. És azt hiszem ez a legfontosabb. A műfaj nyilván egy kicsit kísérletezésről is szól, meg arról is, hogy szeretném kipróbálni magam új stílusokban, a zenei trendekkel muszáj haladni. Engem még a mai napig szomorú szamurájnak tartanak nagyon sokan, ez a szomorkás fiú, aki szívszorító, szerelmes dalokat énekel. Ez egyébként nem áll távol tőlem, mert ezeket a dalokat is szeretem énekelni, de ez a harmadik lemez, ez nagyon vidám, összességében nyárias hangvételű. Lehet azért is, mert nyáron készítettük a többségét.

Ezzel a szívszorítással vigyázni kell. Hogy van a szíved?

A szívem jól van, köszönöm szépen. Azt hiszem, hogy ezek a dalok őszintének hallassanak, és jól működjenek, ahhoz ilyenkor elő kell venni azokat az ingereket és élethelyzeteket, amik az embert érik időnként, ami nem feltétlenül pozitív dolog, de ebből lehet valami izgalmasat hozni.

Igen, és egy kicsit bele is halni egy-egy dalba, vagy előadásba.

Ez is egy érdekes dolog. Hogy vajon mennyire lehet egy-egy dalban meghalni. Vagy nem is meghalni, de ugyanolyan érzelmi intenzitással előadni. Pont a győztes dalom az, amit elénekeltem a nagydöntőben, és utána mindig el is várták tőlem, ezzel szoktam befejezni a műsort. Minden egyes alkalommal belebizsergek a mai napig is. És amikor látom a visszajelzéseket, az arcokat, a reakciókat, akik hallgatják először, az mindig elhiteti velem azt, hogy mindig ugyanolyan intenzitással kell előadnom, meg így fejti ki a megfelelő hatást.

Most nem viccből kérdezem, de hol bizseregsz?

Belül valahol, amik nagyon erős érzelmi töltettek, hullámok, amik a színpad felé áramlanak a közönség részéről, és ez teljesen mindegy, hogy hány fős közönség, vagy mekkora helyszín. Lehet egy falunap, vagy egy egészen pici rendezvény, mert ha olyan a közönség, akkor onnan is megkapom ezeket a rezgéseket. De nyilván, ha ugyanezt a Budapest Arénában sikerült abszolválni, akkor az még intenzívebb bizsergés. Egy kicsit minden egyes fellépés egyfajta önkívületi állapot.

Azt hiszem volt, aki beszámolt olyanról is, hogy ilyenkor képes akkorát ugrani, amit egyébként nem.

Abszolút, bármi előfordulhat. Ilyenkor tényleg olyan energiák szabadulnak fel, hogy hihetetlen. Néha vissza szoktam magam nézni fellépéseken, bár nem szeretem, de azért nézem vissza, mert néha szeretek meglepődni azon, hogy milyen hatást vált ki belőlem az a fajta energia áramlás, ami felém jött. Nyilván lehet tanulni abból is, hogy mi az, ami sok, és mi az, ami még kevés.

Érdekes lehet ezzel kísérletezni is, hogy ha egyszer többen egy embert figyelnek, milyen energiát, vagy mi mást tud okozni. Milyen csoportoknak vagy a tagja? Vagy közösségnek?

A család, az nekem nagyon fontos. Egy nagyon összetartó családról beszélünk, hiszen mindkét lánytestvéremmel, édesapámmal nagyon jó a viszonyom, anyukámat meg ugye nagyon korán elveszítettem. Ami viszont pont azt eredményezte, hogy a mi családunk nagyon összetartó lett akkor, bár nem is nagyon volt más választás, és a mai napig heti szinten beszélgetünk telefonon, de haza is szoktam utazni Lajosmizsére. Meg én azt hiszem, hogy én alapvetően hűséges típus vagyok, abból a megközelítésből is, hogy én ragaszkodom azokhoz az emberekhez, akik nekem fontosak. Bár viszonylag kevés ilyen ember van, de hozzájuk nagyon ragaszkodom. Ezeket a barátságokat én próbálom óvni és ebből adódóan ezek a barátságok rendkívül tartósak, de nyilván voltak hullámvölgyek, amikor úgy érezték, hogy elhanyagolom őket, de joggal érezhették így, hiszen az élet hozhat olyan szituációkat, amikor kevesebb időd jut a barátokra. De ezek nagyon fontosak az életemben.

Van még olyan közösség, például lakóközösség – csak, hogy mondjak egy szélsőséges példát – aminek a tagja vagy?

Szoktam lakógyűlésre járni. Tényleg elmegyek, nem viccelek, mert nagyon fontos. Múltkor még hitelesítő is voltam, mert senki nem akarta elvállalni, de örültek is neki. Nyilván azon a helyen, ahol lakok ott már ismernek, épp a múltkor szólt a szomszéd, hogy hallotta, hogy gyakoroltam, de viszonylag toleránsak is ebből adódóan. Szakmámból fakadóan előfordul, hogy a társas együttélés szabályait felrúgom azzal, hogy délután 5-kor hangosan gyakorlok egy dalt. Szóval igen, egy lakóközösség tagja is vagyok, de ezen túlmenően mást nem tudnék megemlíteni. De úgy gondolom, hogy amennyire jó kapcsolatépítő vagyok, és jó közösségi ember, viszonylag eléggé magányos farkas is. Erről pont a családomat és a barátaimat kellene megkérdezni. De szeretem egyébként a magam nyugalmát is, szeretek kicsit visszavonulni, magamban lenni, vagy szűk körben, amikor kizárom a külvilágot. Mondjuk, ilyenkor az is előfordul, hogy alkotok, dalt írok.

Én mondjuk, látom azt nálad, hogy most milyen jól élsz így, aztán egyszer csak megházasodsz…

Az is nagyon jó lesz, ha eljön az ideje, de két éve is szóba került. De én úgy vagyok ezzel, hogy mindent a maga idejében, siettetni nem fogom. Nyilván komoly elképzeléseim vannak az idős koromat tekintve, legalább is sokat gondolkodom arról, hogy hogyan lesz majd, de siettetni nem szeretnék semmit, mert annyira jól elvagyok a saját bőrömben, hogy ez most minden szempontból jó. Másrészt meg tényleg sokat dolgozok, és ez nekem most nagyon fontos. Az egyik legfontosabb természetesen mindig az, hogy a magánéletem is kerek legyen, de egyébként nem panaszkodom ebből az irányból sem, én most nagyon jól vagyok.

Molnár Szabolcs

A teljes beszélgetés ITT megtekinthető.