Interjú

A ROCK AND ROLL ÚJ GENERÁCIÓ – JUNKIE JACK FLASH INTERJÚ

Lorde, Solar Power


A pécsi Junkie Jack Flash még csak pár éve indult el, de máris felkeltette a szakma és nem mellesleg a közönség figyelmét. A Rolling Stones dal ihlette név is azt sugallja, itt bizony rock and roll van. Laza, őszinte rock ’n’ rollból pedig soha nem elég, nagyon örülünk, ha jön az utánpótlás. Pető Szabolcs frontembert kérdeztük.

  • Nyugodtan mondhatjuk azt a zenekar esetében, hogy nyereményhalmozók, vagy díj halmozók vagytok, ugyanis a Cseh Tamás program legutóbbi kiírásának nyertes csapatai sorába tartoztok. És az úgynevezett előzenekaros pályázatban is nyertetek. Mielőtt kibontanánk a részleteket, azok kedvéért, akik nem ismernék a zenekart, mit kell tudni a Junkie Jack Flash-ről?

A Junkie Jack Flash egy 3 éves zenekar, Pécsett van a székhelyünk, ott gyakorolunk, Makk Vata dob, Balvin Levente basszusgitár, Szénás-Máthé Nándor gitár, szaxofon, jómagam pedig Pető Szabolcs vagyok, gitározok, énekelek, szájharmonikázom.

  • Egy igen fiatal zenekarról van szó, ezt nyugodtan elmondhatjuk. Ha már említettük a Cseh Tamás programot, hogy nyertetek, mikor merült fel bennetek, hogy pályázni kellene? És hát hogy fogadtátok ezt a szép eredményt?

Nagyon örültünk neki, meg ez a Cseh Tamás program is egy nagy segítség a zenekaroknak, mert lehetővé teszi azt, hogy pénzt nem spórolva, kiadhatunk végre egy jó nagylemezt. Az előzenekaros pályázat is olyan, hogy végre a buszbérlés, a benzin, meg az, hogy esetleg meg kell szállnunk valahol, ezek a dolgok legalább valamennyire meg vannak oldva, és sokkal könnyebb így. Nagyon örültünk ezeknek a nyereményeknek, viszont fogalmam sincs, hogy hogyan ment ez az egész pályázás, nem nagyon foglalkozom a zenekar ezen ügyeivel, mert ezt a menedzserünk, Dobos Csaba csinálja.

  • Ez már a kezdetek kezdetén is így volt? Tehát ő már veletek dolgozott az indulástól kezdve?

Nem. Ha jól emlékszem valahol félidőnél lehettünk, amikor a Csabival megismertük egymást, és tényleg ilyen haveri szinten kezdtük, elég szellősen. Egyszerűen elkezdtünk dolgozni, aztán folyamatosan egyengette, meg segítette az utunkat. Igazából a melót elvégezzük, mint például, hogy lemezt veszünk fel, lemezt írunk, koncertezünk. Ezekre a dolgokra odafigyelünk és, hogy időben odaérkezzünk a koncertekre.

Junkie Jack Flash

  • Ugye a Cseh Tamás program nyertes zenekarai kapnak egy-egy mentort, aki segíti őket és szakmai tanácsokkal látják el az adott zenekarokat, előadókat. Ti kit kaptatok mentornak?

Kovács Ákost kaptuk, aki többek között a Supernem menedzsere is ugyebár, ő a mentorunk. A turnét szuper módon lebonyolítja, illetve megcsinálja az eseményeket, valamint szervezkedik.

  • Illetve abból a szempontból is jó, hogy a Supernemmel több koncerten is együtt léptek fel.

Nagyon jó a Supernemmel együtt játszani, sőt mondhatom, hogy eddigi legjobb élményünk, hogy velük együtt játszhattunk, ez a legjobb dolog, ami történhet. Illetve, talán zeneileg is közelebb állnak hozzánk, az eddigi zenekarokkal szemben, akikkel eddig együtt játszottunk, sőt amúgy is betegesen Supernem függő vagyok, úgyhogy nekem pláne jól esik. Játszottunk már korábban is együtt.

  • Ahogy Te is említetted, készül a nagylemez, de most márciusban már megjelent egy 2 számos kislemezetek, és a közönség is megismerhetett egy Muddy Waters feldolgozást tőletek. Jó, hogy abszolút visszanyúltok a rock ’n’ roll gyökereihez. Rendszeresen hallgattok ilyen zenéket?

Abszolút, nagyon szeretjük ezeket az ős bluesokat. Sőt Nándival a gitárosunkkal és nagyon jó barátommal, csinálunk egy kis duós projektet, amikor is Muddy Waters, illetve Robert Johnson számokat nyomunk Pécsett kávézókban.

https://www.youtube.com/watch?v=OPw5zEKHI_A
  • Hol tartotok az új koronggal kapcsolatosan?

Kész van a lemez gerince, megvannak a dalok úgy ahogy, de nyilván a szövegek hatására válik egy dal véglegessé, és a szöveggel el vagyok maradva, 1-2 dal erejéig, de rajta vagyunk. És most először van az, hogy a demó fázis megelőzi az albumot, mivel szépen fel is demóztunk eddig mindent, úgyhogy nagyjából azért lehet haladni. Szerintem inkább, egy energikus, pörgős lemez lesz. Mindenképpen előre mutat és változtat a dolgokon, egyáltalán nem populáris, és nincsenek lassú számok, szóval reméljük, hogy mindenhova eljut, ahova el kell jutnia.