Hangfoglaló

Magyar Kultúra Napja és Oklevélátadó Ünnep

A Magyar Kultúra Napját a Hangfoglaló Program hagyományszerűen színvonalas könnyűzenei koncertekkel, és ünnepi eseménnyel köszönti. Az idei évben a Cseh Tamás születésnapjához kötődő programot az A38 Hajón tartották, ahol köszöntők mellett átadásra kerültek a 2022-es évadban támogatott induló előadók oklevelei, valamint fellépett a LAIHO, a GranCanada, és a Sasa Lele is.

Minden ünnep a hagyományok, és az elődök előtti főhajtás is egyben. A Petőfi Kulturális Ügynökség Könnyűzenei Igazgatóságán belül működő Hangfoglaló Programiroda 2022. január 19-én, szerdán az A38 Hajó koncerttermében tartotta meg a Magyar Kultúra Napját ünneplő eseményét. A programon részt vett a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, Bús Balázs, illetve köszöntőt mondott a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának tagjaként Podlovics Péter is.  A rangos eseményhez illeszkedő beszédében kiemelte a magyar kultúra szerepét, sokszínűségét, és befogadásra való igényét is: „a magyar kultúra színes és nyitott, és ez így is van jól”.

Az ünnepségen felléptek a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának támogatott zenekarai, így az idei évadból a LAIHO, és a GranCanada adott koncertet. A nemrég kihirdetett induló előadói pályázat nyerteseit egy korábbi támogatott, Kőrös Noémi (Saya Noé) köszöntötte, aki kiemelte a Program átfogó erejét, különös tekintettel arra, hogy mennyi odafigyelést, szakmai tanácsot, és törődést adott a támogatás idején, és azt követően is számára. „Igazából, amit kaptatok ezzel a Programmal, az egy család, ami ott lesz veletek az egy éves időszak után is”.

A Hangfoglaló Program nyolcadik évadának induló előadói felhívására tavaly szeptemberben lehetett jelentkezni. Az összesen 231 pályázó közül végül 20-an nyerték el a pályázati kiírásnak megfelelő 2,5 millió forintot, amiből új hanglemezt, videóklipet, promóciós portfóliót, valamit turnét valósíthatnak meg a kiválasztottak az év végéig. Az új támogatottak okleveleit Cselőtei László, az NKA Hangfoglaló Kollégiumának elnöke adta át az A Csajod, az ABEL marton nagy’s COSMOS BAND, a boebeck, a Damara, a Doggos, az egy5egy, a GranCanada, a HOCUSPONY, a Hűvös, a Kellene Kis Kert, a konkoi, a kristoaf, a LAIHO, a Lanou, a Luca, a Pandóra Project, az SFV, a The Swamp Creatures, a YEWO, valamint a Zaekar produkcióknak.

Az eseményt Süli András, a Hangfoglaló Program mentorának ünnepi gondolatai zárták. Süli András elmondta, hogy miért nem helyettesíthető csak anyagi forrással egy nyolc éve kialakult támogatási forma, és kérte a hazai zeneipari szereplőket, köztük az új támogatott zenekarokat is, hogy még hosszú évekig vigyázzanak rá, és tartsák meg olyan komplex, és mély formájában, amilyenné az elmúlt évadok során válni tudott. A teltházas A38 koncerttermet az ünnepség végén a Sasa Lele töltötte meg jókedvvel és zenével.