Hangfoglaló

Rocktörténet hangosan – elindult a Beatkorszak-podcast

Lorde, Solar Power


Beatkorszak címmel pop- és rocktörténeti podcastot indított a Volt egyszer egy beatkorszak csapata. Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja támogatásával működő lap szerzői, és vendégeik hetente jelentkeznek új beszélgetésekkel a Beat Rádió hullámhosszán. A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek könnyűzenéjéről szóló adások a blog felületén is visszahallgathatók.

A Volt egyszer egy beatkorszak öt évvel ezelőtti indulása óta előszeretettel közöl interjúkat, hiszen az oldal szerzői számára mindig izgalmas a nagy idők alakítóival, tanúival és kutatóival idézni fel az elmúlt évtizedek könnyűzenéjének eseményeit. Fontosnak gondolják, hogy megörökítsék és közvetítsék a szemtanúk emlékeit, ezért is mondtak szívesen igent a Beat Rádió munkatársainak megkeresésére, akikkel ezentúl egy hetente jelentkező, pop- és rocktörténeti beszélgetős műsor elkészítésében működnek együtt.

Az adások házigazdáit és vendégeit a zene iránti rajongás köti össze. A műsorban billentyűsökkel és fúvósokkal, ütősökkel és gitárosokkal, front- és háttéremberekkel, koncertszervezőkkel és menedzserekkel hangoznak el beszélgetések, de a megfordulnak majd a stúdióban fotósok és filmesek, újságírók és könyvszerzők, legendák és tanítványok, gyűjtők és kutatók, klubvezetők és bootleg-mágusok is.

Mindenki, aki a Volt egyszer egy beatkorszak szerzőihez és olvasóihoz hasonlóan a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek könnyűzenéjének bűvkörébe került valamiképp, akit megindítanak a beatslágerek akkordmenetei, az „őszinte, kőkemény rock” szólói, vagy az underground-szcéna szövegei, és akiktől megtudhatunk a dalokról – vagy éppen azok hátteréről – valami fontosat.

A Beatkorszak minden péntek délután hattól hétig új adással jelentkezik a Beat Rádió hullámhosszán, de a beszélgetések természetesen a blogon is visszahallgathatók.

A podcast műsorvezetői: Bajnai Zsolt, Rozsonits Tamás, Váradi Ferenc és Vass Norbert.