Koncert

MAGASFESZÜLTSÉGEN INDULT A ROCKCSEMPÉSZ TURNÉ – TANKCSAPDA A TRAFÓBAN

Lorde, Solar Power


A debreceni harckocsi akadálytelepítő alakulat a tavalyi rendhagyó éve után, amikor is a tengerentúlon tüzelt amerikai bárokban (Whiskey A Go Go) nehézfegyvereivel, idén visszatért a rendes lánctalpvágásba. Éles hadműveletét a jól megszokott gödöllői Trafóban kezdte meg négyszáz főnyi újonc kiképzésével. A környékről szolgálatra jelentkező magyar legénység érdeklődésén felbuzdulva az elit trió persze folytatja majd a toborzását 2016-ban szerte az országban, sőt még a határon túl is, másnap már Svájcot veszik be, azonban nem kell kétségbe esni azoknak, akinek nem jutott behívó az alkalomra! Hiába, sok volt az önként jelentkező! Magáról az első idei akcióról viszont olvashat minden érdeklődő egy helyszíni jelentést.

IMG_0384

TéCsé 1989 – 2016 számú ügynök megfigyelése

A HÉV végállomás melletti Trafóban gyülekező generációváltáson átesett, főleg fiatal érdeklődő között már nyitáskor felfedeztem néhány harcmezőt megjárt veterán is, akiket nem volt szükséges beavatni a tankelhárító osztag által meghívott „Szikla kutyáknak”. A Rocken Dogs névre keresztelt csapat, anno egy közbeszerzési pályázaton nyert versenyt pár éve metál kereső tudással információm szerint, maguk mögé utasítva minden amatőr hangulat felderítő brigádot. A „Kutyák” időközben félprofi szervezetté avanzsáltak, így nyugodtan állhattak ki a pódiumra a korlátok feszegetése nélkül, mivel azok itt nem is voltak a szó valós és átvitt értelmében sem.  Néhány golyóálló mellényes tiszt vigyázott a rendre csak, amivel nem volt probléma az este folyamán. A váci kvartett a nyolcas kezdéskor vagányan csapott a húrok és bőrök közé, ámbár mégsem mentek „Fejjel a falnak”, amit egy azonos nevű számukkal nyomatékosan alá is támasztottak. A bő fertály órányi terep előkészítést sikeresen hajtották végre a félig lévő klubhelyiségben. A többiek, akik nem bízták a véletlenre a helyzetet és a hangulatot, ellátogattak egy-két italra a kantinhoz a műsor közben, ahol pörgött rendesen a kiszolgálás.  Ők a debreceni főtoborzásra készültek célirányosan. Ez csak erősítette a megjelent díszes kompánia későbbi összekovácsolódását és az izzadságszagot sörrel keverte a talajszint alatt, csúszóssá téve a padlót, a feelingnek viszont jót tett a ”rockalyukban”…

https://www.youtube.com/watch?v=B8xzXuEyFM0

A cívis trió normál kezdését valami amatőr szabotázs akció próbálta meghiúsítani a teltházban, de nem járt sikerrel az ügynök (azóta elfogták és kihallgatták), mert némi csúszás után a „Dallam Díler és a Ritmusdoktor„ fedőnévre hallgató egyének Lukács nevű vezetője a jól bevált régi fűrészes bevezető után rögtön meg is kérdezte a toborzásra megjelenteket, hogy „Magyarország mi a fasz van?” A Tankcsapda névre keresztelt együttes szerintem leginkább egy rockcsempész trióra hasonlít, továbbra is kéretik megfigyelés alá vonni őket, mert valószínűleg ezért is lett a portyázásuk idei névadója az alábbi: Rohadék Rockcsempész Turné 2016! Idén a tavalyi akkordokat és dúrokat kicserélték újakra, és az utolsó előtti lemezre un. Rockmafia jelleggel írt dalokra helyezett hangsúllyal szólaltatták meg a fegyvereiket a helyi egybegyűlteknek, akik még csipegethettek a 99-es Zajos lemezről is néhány opust pár régi mellett. Olyannyira erősre sikerült a kezdés, hogy beépített megfigyelőként magában a „Pokolban vagy a mennyben” éreztem magam párszor a jelenlévőkkel egyetemben, és semmiféle „Keleti csőd” érzés nem csapott meg, csak némi nosztalgia az egykori 1992-es évekre! Bár, ezt Lukács megfigyelt is elismerte, hogy semmi nem lesz”Olyan, mint rég”. Nem tudom, mire gondolt, mert a jelenlévők hangulata a régi időket idézte.

IMG_0315

IMG_9978

Tudom, hogy méltatlan ilyet írnom a jelentésemben, hogy ennyi év után is sikeresen nyúlnak vissza a régi dalokhoz hazai viszonylatban, de a „Magányos repülő” és a „Három grácia”az előbb említett „Keleti csőddel” abszolút üdítőleg hatott rám, és „Nem érdekel” mások véleménye, ami„Legyen az ördögé”! Az este folyamán volt némi anarchia és káosz (HNR), valamint szó esett arab bombázásról is egy doktor jóvoltából (Köszönet doktor). A hely abszolút hozta az évezred előtti metálklubok nosztalgikus hangulatát, köszönhetően Nekik, nem hiába nyit itt húsz éve a Tankcsapda. Pár korombeli „Jóképű” arccal „Egyedül a világ ellen” voltunk és a tökéletes beilleszkedés gyanánt teli torokból ordítottuk rendületlenül Lukács Kapitánynak, hogy „Sálálálá”. Szóval a bő másfél óra rockzenei ármánykodás erős zúzdává változtatta a helyet,itt pogónak hívják, amit a frontember le is nyugtázott a „Baj van” nótával… De szerintem nem volt baj. A kezdeti toborzást sikeresnek éreztem végig, a közönség sorai közt maximum egy-két alkalmatlan egyént konstatáltam! Provokatív dalszövegeik megtalálták az érdeklődőket. Tartótisztemnek jelentem alázattal: - Én inkább rock’n roll sztár lennék a jövőben, mint ügynök, bármilyen divat is lett manapság! A következő alkalomnál körültekintőbben járok el, és megpróbálok hibát keresni, most nem sikerült, mert elkapott a turné feeling. Kérem jelentésem elfogadását!

https://www.youtube.com/watch?v=Bjt6U9Ojz1Q

Juhász Peti

Fotók: Kovács Levente