Interjú

PÉTERFY BORI- "SZÁMOMRA ÖRÖK PROBLÉMA A KÉT SZAKMÁM KÖZÖTTI VÍVÓDÁS"

Lorde, Solar Power
Interjú Péterfy Borival a munkásságáról, zenekari élményeiről és színházi múltjáról

  • Művészcsaládból származol, színésznőként és énekesnőként is sikeres vagy. Megfogalmazódott benned már az Amorf Ördögök előtt is, hogy szeretnéd zenekarban kipróbálni magad, vagy ez az irány akkor egy véletlen találkozásnak volt köszönhető?
Bori: A színészettől nem esik távol a zenélés, sőt, igazából én elsősorban színész vagyok, csak úgy alakult az életem, hogy a zenekar akkora élményt ad és annyira jól megy, hogy most egy kicsit fontosabb lett, mint a színészet. Ha ketté tudnék szakadni és több időm lenne, ugyanilyen gőzerővel csinálnám a színházat is, de muszáj választanom. Nem így terveztem, én a színházra voltam teljesen rákattanva, és olyan izgalmas társulatokban dolgoztam, mint a Pintér Béla Társulat, ahol alapító tag voltam, és a mai napig az egyik legfantasztikusabb társulat, és a Krétakör, ami fantasztikus világsiker volt. Nagyon izgalmas volt a színészi pályám, ráadásul ezekben a társulatokban olyan munka folyik, hogy az ember az utolsó csepp vérét is odaadja, így még ha álmodoztam volna is zenekarról vagy bármi másról, gyakorlatilag lehetetlen lett volna megvalósítani. Amikor az Amorf Ördögök beindult, és elkezdtünk koncertezni, folyamatos kínlódás volt számomra a két világ egyeztetése, egészen addig, amíg aztán végül ki is szálltam az zenekarból. A véletlen hozta azt is, amikor a Krétakör társulat megszűnésével hirtelen jött űrt betöltöttük, és megcsináltuk a Péterfy Bori & Love Band első lemezét. Mivel az album nagyon sikeres lett, és én is hihetetlenül elkezdtem élvezni a koncertezést, végül is átbillentette a mostani életemet az énekesnőség felé. Persze folyamatosan dolgozom színészként is. Tagja voltam a Nemzetinek Alföldi Róbert igazgatása alatt, és főszereplője a Terápia című HBO sorozat második évadának.
  • Mi volt az a pont, amikor már egyértelműen láttátok, hogy sikeres a zenekar, nagyon tetszik az embereknek?
Bori: Emlékszem, az első néhány fellépésünk egyikén, valahol Pest környékén, talán pont Érden, körülbelül a negyedik koncertünk lehetett, olyan meglepően sok ember jött el, hogy az egyszerűen sokkoló volt. Itt volt egy áttörés, amikor megéreztem, mennyire hihetetlen élmény, hogy ezt ennyire akarják az emberek és ennyire élvezik ők is. Már tudták a szövegeket, ismerték a számokat, pedig a lemez épphogy csak megjelent. Annyira gyorsan történt, teljesen elsöpört minket.
  • A Péterfy Bori & Love Band rajongótábora az Amorf Ördögök rajongóit is magában foglalta, vagy teljesen új rétegeket szólított meg?
Bori: Nincs átfedés a két tábor között, sőt, az Amorf Ördögök- rajongók közül sokan a mai napig nem bocsátották meg a váltást. Ezt most is lehetett érezni, a zenekar négy koncertből álló feltámadása alatt. Az Amorf Ördögök egy nagyon speciális, sokkal inkább férfias, zeneileg teljesen más irányú dolog volt. Abszolút el tudom képzelni, hogy sokan, akik azt imádják, a Péterfy Bori & Love Bandet egyáltalán nem szeretik. Egyáltalán nem függ össze a kettő, ami kicsit meglepő is, hiszen ugyanazok a zenészek, a zeneszerző, de mégis, az egy másik életünk, egy másik reinkarnációnk.
  • És azt is bizonyítja, mennyire sokoldalú lehet akár egyazon zenekar.
Bori: Igen, és aki nem lusta, és nem csak azt csinálja, ami sikeres, az nagyon sok mindent ki tud hozni magából. Mi soha nem a sikert akartuk meglovagolni, és szerintem ez abszolút érződik a lemezeinken is. Például a Hajolj bele a hajamba a legsikeresebb számunk, de többször nem csináltunk még egy olyan számot, mert nem gondoljuk azt, hogy az a legjobb. Az egy dal, valamiért az lett nagyon sikeres, mi pedig továbbra is olyan számokat írunk, amik elsősorban nekünk tetszenek, és nem a közönség általános igényét akarjuk kielégíteni. Persze az a csodálatos, ha ez a kettő találkozik. De ehhez több dologra is szükség lenne, például a rádiók rugalmasságára, de sajnos a tendencia ismét negatív irányba fordult az utóbbi években, ami az izgalmas és igazán underground zenék újra-kiölését jelenti. Volt egy fellángolása a Petőfi Rádiónak, de sajnos elkanyarodott a populáris irányba.
  • 2007-ben indult a Péterfy Bori & Love Band, és 2007-ben jött a profilváltás a Petőfi Rádiónál is. Ti éreztétek ennek a pozitív hatását?
Bori: Ez egy nagyon nagy dolog volt akkor, és nekünk is nagyon jól jött, akkor jelent meg az első lemezünk is, és ahogy az egyszerű mondás is tartja, jó bornak is kell a cégér. Nagy segítséget jelentett, ugyanakkor azt gondolom, hogy ez önmagában nem minden. Nagyon sok olyan zenekar dalait is játszották sűrűn, akik ettől nem lettek sikeresebbek. Szerintem egy zenekar igazi sikerét az élőkoncert minősége adja. Hiába tetszik valakinek egy szám a rádióban, ha elmegy a koncertre és élőben egy unalmas, nem igazán energikus, őszintétlen dolgot lát, akkor ott vége a rajongásnak. Előfordulhat, hogy azt a számot még utána párszor meghallgatja, de egy zenekarnak egy-két dala megy rádióban, és azon kívül van még több tíz, amiket játszanak a koncerteken. Szerencsére mi azt látjuk, hogy az összes számunkat fújják kívülről az emberek, azokat is, amik soha nem voltak még rádió közelében sem. Persze még jobb lenne, ha játszaná a rádió ezeket a dalokat is, és úgy még több emberhez eljuthatnának.
  • Az imént már említett Hajolj bele a hajamba máig a legismertebb dalotok, amit valószínűleg ennyi év elteltével is vár a közönség a legtöbb koncerten. Nem vált még unalmassá számotokra, szeretitek még játszani?
Bori: Jól működik koncerten a szám, és folyamatosan átdolgozzuk annak érdekében, hogy mi se unjuk meg. Azt hiszem, már legalább tizenötféleképpen játszottuk. Mindig új köntösbe bújtatjuk, abszolút szeretjük a mai napig.
  • A koncertjeitek igazi élményt adnak a közönségnek, mindig tartogattok valami meglepetést, és a megjelenésed is mindig más és más. Hogy születnek ezek az ötletek, elképzelések egy-egy fellépés előtt?
Bori: Én abszolút színésznőként állok mindig a koncertszínpadon. Hozzátenném azonban, azt továbbra se szeretném, ha divatbemutatóvá válnának a koncertek. Azt gondolom, hogy a zenének kell a lehető legfontosabbnak lennie, és nem a jelmezeknek, nem elsősorban a shownak. Nekem arra egyébként is ott van a színház, ha jelmezeket akarok felvenni. De persze nagyon izgalmas dolog, és a közönségnek is élmény, ha történnek különleges dolgok a színpadon. Mindegyik számot egy külön kis drámaként, egy külön szerepként fogom fel, és ehhez próbálok olyan ruhákat összeszedni, olyan megjelenést kitalálni, ami ezt segíti. Legutóbb a Budapest Parkban tartott koncertünkön voltam például űrhajós is. A születésnapi koncertünkön pedig kettévágott egy bűvész, ami már nagyon régi álmom volt, de azóta se lett több időm, hogy megkettőződtem (nevet). Ez nekem nagyon fontos volt, szimbolikus jelentéssel is bírt, mert számomra örök probléma a két szakmám közötti vívódás, és nagyon jó volt, hogy végül ketté tudtam magam vágatni. (nevet) Sokszor készülünk kis meglepetésekkel, de annyira sokat koncertezünk egy évben, hogy nem lehet mindig megoldani, de igyekszünk.
  • Nehéz megtalálni az egyensúlyt, nehéz nemet mondanod?
Bori: Nagyon nehéz, de most már van egy sokkal fontosabb tényező is az életemben, a kisfiam, aki már 4 éves, alapvetően ő a legfontosabb. Folyamatos idő-és energiahiánnyal küzdök, de ez a nők különösen megnehezített, egyébként pedig csodálatos sorsa. Amellett, hogy ki akarunk teljesedni és meg akarjuk valósítani önmagunkat, a férjünknek, gyerekeinknek is támaszai vagyunk, összetartjuk a családot. A nőknek olyan hihetetlen komplex feladatköre van, hogy ha nem érezzük azt magunkról, hogy hétkarú istennők vagyunk, akkor ez nem nagyon sikerül. (nevet) Ez egy fantasztikus feladat, amivel én folyamatosan küzdök, néha nagyon sikeresen, néha meg természetesen én is belebukom, és akkor úgy érzem, hogy mindennek vége. De folytatni kell, sok erővel. Az élet minden területén nagyon fontos lenne, hogy minél erősebbek legyenek a nők, és minél jobb irányba tudják a világot billenteni, ne mindent ez az őrült férfi hatalomvágy, pénzvágy és háborúsdi irányítson.
  • Ha már női erő: a mai magyar könnyűzenei életben te vagy az egyik legnagyobb női rocksztár. Hogy éled meg ezt a szerepet? Nincs olyan sok nő a hazai alternatív zenei színtéren, bár talán már egyre többen lépnek ebbe a világba. Te hogyan látod ezt a helyzetet?
Bori: Igen, egyre többen vagyunk. Talán az én példám hatására is, de nyilván egymást is segítjük, van egyfajta összekacsintás a csajok között ebben a szakmában. Persze azért kívülről sokan ferde szemmel néznek ránk, és sokkal hamarabb pellengérre állítanak egy front-szerepben lévő nőt. Alapvetően ez egy elég férfias szerep, és az emberek hajlamosak arra, hogy a színpadon éjszaka extázisban őrjöngő nő láttán rögtön előítéleteket fogalmazzanak meg, például hogy akkor ez milyen anya lehet. Egészen más megítélés alá esnek a nők egy férfias szerepben, ezzel meg kell küzdeni. Ráadásul a külsőségeket is kritikusabb szemmel nézik mind a férfiak, mind a nők, ha egy csaj áll a színpadon. Ha egy férfi lepukkanva, szakadt pólóban, másnaposan kiáll, akkor is zseniális, a nők esetében rögtön előkerülnek azok a szempontok, hogy hogy néz ki, nem jó a ruhája, öregszik, vagy pont nem öregszik, kövér, sovány.
  • Lehet vajon változtatni ezen a hozzáálláson?
Bori: Szerintem ha valaki normálisan gondolkodik és helyén van az értékítélete, akkor ezek a kérdések fel sem merülnek benne így. Azokkal az emberekkel, akik meg így gondolkodnak, így nézik a világot, nagyon nehéz bármit kezdeni. Sajnos ez egy globálisabb probléma, és  társadalmi kérdés is, főleg egy ilyen nehéz sorsú országban, ahol nagyon sokan nem olyan életet élnek, ami emberhez méltó. Ilyen körülmények hatására az olyan tulajdonságok, mint az irigység és a gonoszság törnek elő az emberből, főleg, ha ez kormányszinten is gerjesztve van. Magyarországon ezt nagyon lehet érezni, és ennek az internet az egyik „legjobb” tükre. A rosszindulatú, gyűlölködő, negatív kommentelésben szerintem messze élen járunk. Például tavaly én is néztem a Szigetről online közvetített koncerteket, lehetett chatelni is, és miközben olvasta az ember a külföldről érkező beírásokat, hogy mindenki boldog és örül, jöttek a magyar hozzászólások, hogy jaj de szar, hogy néz ki az énekes, és hasonlók. Nagyon furcsa, hogy ez nálunk miért van így, nagyon nehéz elviselni és feldolgozni. Nem tudom, hogy valaha sikerül-e ezen változtatni.
  • Tapasztaltad valaha, hogy a zeneiparban dolgozó férfiak másképp bántak veled, mert nő vagy?
Bori: Nem igazán, de egyébként sem így szemlélem az életet. Arra volt már példa, hogy ha nagyon rosszak a körülmények valahol, szabadkoznak az ott dolgozók, hogy bocsánat, jaj, hol fogsz így öltözni, de színházban szocializálódtam, mindenhez hozzá vagyok szokva, és egyáltalán nem vagyok primadonna-alkat. Egy két négyzetméteres koszos lyukban is át tudok öltözni, és ki tudom sminkelni magam. Abszolút nem éreztem soha bármilyen megkülönböztetést, és azt látom, ha már valahol többször jártunk, és megismernek, akkor inkább respektálják azt, hogy van itt egy nő, akit semmi nem zavar. Van összetartás a zeneiparban dolgozó emberek között, és elég hamar híre megy annak, hogy ki milyen.
  • Egy fesztiválfellépés mennyiben más élmény, mint a klubkoncertezés?
Bori: Az első fesztiválfellépés mindig furcsa a klubkoncertek, önálló fellépések után. A fesztiválban mindig lappang egy kis versenyszellem is, vajon mennyien jönnek, hányan lesznek. Folyamatos a hangzavar, az embernek egy csöndes pillanata sincs arra, hogy kicsit összeszedje az agyát. Rá kell állni arra a menetrendre, hogy megérkezünk, kiszállunk a buszból, iszonyatos hangerő, ötféle zenét hallasz egyszerre, rengeteg ismerős, mindenkivel váltani kell pár szót, valahogy fel kell jutnod a színpadra, aztán durr bele. Teljesen más idegállapotot kíván, mint egy nyugis, rákészülős koncert, de ezt is nagyon szeretjük. Nyáron egyszerűen erre kell ráhangolódni, és ezt kell élvezni. Találkozunk a kollégákkal, belekukkantunk egymás koncertjébe, megvannak ezek a pozitívumai is ennek az időszaknak. Egy fesztiválon általában a közönség is nagyon felspannolt állapotban van, ami külön élmény.
  • A klubszezonban tapasztaltatok jelentősebb változást az évek során?
Bori: Amit tényleg lehet érezni, az a fogyás, megyünk el az országból, és vidéki városokban még inkább érezhető, hogy a fiataloknak pont az a rétege indul elsőként, aki a potenciális közönségünk: underground zenefogyasztó, egyetemet végzett. Emellett sajnos az anyagi lecsúszást is lehet érezni. Igaz, mi is jóval levesebbet koncertezünk vidéken, mint pár évvel ezelőtt, de vannak olyan városok, ahol mindig számíthatunk a teltházra. Szerencsére tapasztalunk pozitív irányú változást is: szuper új helyek nyíltak az utóbbi időben, például Debrecenben a Roncsbár, vagy a Helynekem Miskolcon, ami tavaly egy szavazáson a legjobb klub címet is elnyerte, és még folytathatnám a felsorolást. Ezeket a helyeket újfajta szemlélettel, nagyon okosan, nagyon jól működtetik, és tudják, hogy mennyire fontos a reklám, az internetes felületek. Rugalmas a vezetés, haladnak a korral, tudják, hogyan kell megszólítani a közönséget.  Ilyen téren nem látok szakadékot a főváros és vidék között.
  • A megjelenésedre visszatérve: a piros rúzs és körömlakk eléggé eggyé vált azzal a képpel, ami beugrik rólad. Ez tudatos volt részedről?
Bori: Szeretem, jól áll, szokott azért más színű is lenni a körmöm, de most már a kisfiam is sír és követeli vissza, ha lemosom a piros lakkot. Lehet, hogy tényleg ennyire hozzám nőtt ez a szín. (nevet)
  • A kisfiad látott már koncerten?
Bori: Persze, sőt, már a csapat nélkülözhetetlen tagjává kezd válni, nagyon számítanak rá a roadok a pakolásnál, tanulja a szakmát. (nevet)  
hirdetés