Hangfoglaló

Hangfoglaló Udvar: Taliándörögd lett a Művészetek Völgye zenei központja

Lorde, Solar Power


Július 20. és 29. között rendezték meg az ország legnagyobb összművészeti fesztiválját, a 28. Művészetek Völgyét Kapolcson, Vigándpetenden és Taliándörögdön. A rendezvény látogatószáma már sok éve folyamatosan emelkedik, és idén sem volt ez másképp. A Hangfoglaló Program pedig saját udvarral vett részt a programsorozatban, az egész fesztivál zenei központjaként működő Taliándörögdön.

Fotó: Művészetek Völgye - Facebook / Ricsárdgír zenekar

Az előző évekhez képest sokat változott a Művészetek Völgye, hiszen a Hangfoglaló Udvar és az itt felállított színpad azon a Taliándörögdön kapott helyet, amely idén már egyértelműen a fesztivál zenei központjaként funkcionált.

Az, hogy felértékelődött a település szerepe azzal is járt, hogy rengeteg ember előtt koncertezhettek a Hangfoglaló Udvarban fellépő zenészek, zenekarok. A korábbi pályázók, az előzenekaros és nemzetközi pályázatok támogatottjai mellett természetesen a negyedik évad induló előadói kapták a legnagyobb szerepet. Közülük a The Beans, a The Bluebay Foxes, az IDEGEN, a SONYA, a Meg Egy Cukorka, a Sin Seekas, a Minimyst, a The Mabon Dawud Republic, a Shaibo, az Aurevoir., a Freakin' Disco, a keresztkérdés és az EPMK is fellépett.

                      Fotó: SONYA - Facebook

De  itt koncertezett még az ék, a BEKVART, az Elefánt, a Fran Palermo, a Mongooz and the Magnet, a Blahalouisiana és a Ricsárdgír is.

A Hangfoglaló Program ugyanakkor Kapolcson is jelen volt. A Programiroda munkatársai ezen a helyszínen pályázati információkkal, játékokkal és ajándéktárgyakkal várták a látogatókat. Két nap alatt közel 1.000 ember fordult meg a pultnál.

Közben pedig a stand másik felében a Hangszert a kézbe minikiállítása működött. Az interaktív hangszersimogató látogatottsága is rekordot döntött a Hangfoglaló fesztiválroadshowja eddigi állomásai között. A Művészetek Völgye közönsége mindig kiemelkedően befogadó és nyitott a különböző programokra, de a zenei kiállítás így is megdöbbentően nagy érdeklődéssel üzemelt, a családok többször is visszatértek egy-egy hangszert kipróbálni.

                      Fotó: Művészetek Völgye - Facebook

A fesztiválroadshow még mindig nem ért véget, augusztusban az utolsó két helyszín következik: előbb a szerbiai Malomfesztivál, aztán a Szegedi Ifjúsági Napok.