Hangfoglaló

Santanával egy színpadon lépett fel a Jónás Vera Experiment

Lorde, Solar Power


A lengyelországi Tauron Life Fesztiválon lépett fel a HOTS-shortlistes Jónás Vera Experiment – ugyanazon a nagyszínpadon, amin Carlos Santana, a világ egyik legjobb gitárosa, tízszeres Grammy-díjas zenész is játszott zenekarával. Veráék nagy sikert arattak az eseményen, az egyik főszervezőnek személyes kedvence is lett a zenekar. Kilencedik alkalommal szervezték meg a Tauron Life Fesztivált, melynek neve a helyszín történelméhez kötődik. A lengyelországi Oświęcim városát a legtöbben Auschwitzként ismerik, és – egy helyi zenei újságíró ötlete alapján – a fesztivált is az egykori táborokhoz közel rendezik meg minden évben. A fesztivál célja, hogy a zene határtalanságán keresztül békés, antiszemitizmustól és megkülönböztetéstől mentes kapcsolatokat építsen. A fesztiválon a korábbi években olyan zenészek léptek fel itt mint Sting, a Scorpions, a Queen, Elton John vagy Eric Clapton. Az idei legnagyobb név pedig egyértelműen Carlos Santana volt, aki a háromnapos rendezvény második napján adott hatalmas koncertet. A HOTS-shortlistre ismét felkerült – így a 15 leginkább exportképes magyar zenekar között számontartott – Jónás Vera Experiment csütörtök reggel indult Lengyelországba. Ott aztán aznap este a krakkói Drukarnia Jazz Klubban, majd másnap a Tauron Life Fesztiválon lépett fel, ugyanazon a nagyszínpadon, mint a világ egyik legjobb gitárosa. Az eredeti elképzelések szerint ők kezdték volna a délutánt, néhány órával Santana és zenekara előtt, azonban a szervezők végül jelezték, hogy szervezési okok miatt közvetlenül Santana után teszik át a koncertet. „Hatalmas élmény volt egy akkora színpadon játszani, mint a Sziget nagyszínpada. Jellemző a rendezvény méreteire, hogy 12 kamerával vették a koncerteket. A szervezők nagyon szerették a zenekar műsorát, és várható folytatás” – tolmácsolta a zenekar élményeit Sándor Dániel, a Launching Gagarin Records & Management egyik alapítója. A menedzsment vezetője azt is elmondta, hogy minek köszönhető a fesztiváltól érkezett meghívás: „Együtt dolgozunk Jónás Vera külföldi karrierjének egyengetésén a holland Small Fish Agencyvel. A hollandok keresték meg a fesztivál szervezőit, így jutott el hozzájuk a csapat híre. Az már a fesztiválon derült ki, hogy az egyik főszervezőnek személyes kedvence is lett a zenekar, és nagyon várta a koncertünket.”