A rubinlakodalmán is túl lévő Steve Harris csapatról elmondhatjuk, hogy kedveli Kelet-Európát. Ha jól számolom, nálunk pont tucatjára fordultak meg, idén éppen a Volt Fesztiválon. A bő negyven év alatt annyira „meghízott” a produkció, hogy a fellépés költségeit csak egy ilyen giga fesztivál, mint a Volt és a Sziget, vagy esetleg egy komoly aréna (amiből mindössze kettő van csupán) képes kitermelni. A The Book of Souls World Tour 2016 keretében július első napján láthatta a nagyérdemű a kétórás Iron Maiden performance-ot napnyugtától a Telekom Nagyszínpadon. Ha úgy tetszik, a hazai legnagyobb mainstream, a Tankcsapda volt az előzenekar, igaz, az a szomszéd OTP Stagen, mert nem félóra a több kamionnyi Maiden-díszletet át-berendezni… Pestről a hűség városába lejutni az űrkorszakban nem olyan bonyolult dolog. Számos lehetőség adódik, és mivel fogyasztói társadalomban élünk, az ilyen fesztiválokon a zenei kínálat mellett cateringen is van hangsúly, vitettem a fenekem a Todibusszal, hogy hódolhassak állampolgári kötelességemnek. A becsekkolás megtörténte után kártyaügyintézés, mert itt "metában" fizet a halandó, a forint nem konvertibilis. Tiszta vasfüggöny feeling. Terepszemle és csapolt komló-malátakeverék (catering!) után, több lehetőség közül az ötórás Kowalsky Meg A Vega wannabe forradalmárokba hallgatok bele, közben szemeim kocsányát lógatom a közönség sorai között múlatva az időt, igyekezve biztosítani a helyem a következő TéCsére. 2 in 1 (Tú in van) Korai időpontja ellenére igazán fesztiválra termett banda! Több a nőcici - rohadt Freud, a közönség soraiban a statisztikai átlagnál, és zeneileg is könnyű befogadni őket. Olyan balkános – latinos modern poprockot (popcornot ) kapunk, nem túl egyszerű dalszövegekkel, némi közhellyel. Átitatja az egészet egyfajta spiritualitás, amit egyértelműen Kowa vallási hozzáállása csempész bele szövegírás terén. Sóder csépeli a bőröket, Jimmy bőg(őzik) közben, ezalatt More épp flamingót (flamenco) fog, Kowa dallamosan rappel, Carlost meg elvitte a forradalom, helyette Dani van. Fülbemászó best of dallamokat tolnak na, a szívforradalmárok templomról, édenről, de „amilyen hülye vagy”, én úgy szeretlek egy órában! Lassan félnyolc lesz, a mai headlinerünk az Iron Maiden Tankcsapdával fűszerezve, azért jöttem. Tisztára Sergio Leone filmjében érzem magam, por, vadnyugat, pörzsölés, tehenész lányok, meg a Jó, a Rossz és a Csúf. A cívis trió szinte a Volt kezdete óta fellép itt Sopronban, most a Rockcsempész Turné 2016 keretében. Nagy Feró egykori szavai villannak az elmémbe: -„Állok, fűrészre várok!” Takkra pontosan el is indul az intro, aztán a szokásos: Elsőként Fejes, a született stratéga mászik be a dobok mögé köszöntve a tömeget, kíváncsian várom, ma milyen „jelet” üzen a pólóján a készülő albumról! Majd jön a Zanzibárból importált csupa szív rasztamackó Sidi, végül, de nem utolsó sorban Lukács Laci, a bajszos magyar Steve Harris, ha már „maidenkedünk” később. Bele is csapnak a lecsóba, finoman hazai helyzetet elemzünk (M.A.F.V.) Laci kiváló életérzéseket tud megfogalmazni szövegileg máig a rakenroll háza táján. A Tisza parttól a pokolig, vagy akár a Mennyországig végig kalauzol szövegileg minket, Turistákat „grillel”, Füst és lábdobbal, pár standard felkonffal az említett nagy szentháromság teljes palettáján keresztül. Még némi poén is akad, pl. random átírta a Magányos repülő szövegét az amcsi turné kényszerleszállása után az FBI–os sztorinál. Lényeg a lényeg, a zene betemet, mellesleg innen a turné címadás. A hetero, harmincas korátlag közönség abszolút vevő mindenre, nincs malőr, megy a stagediving, pogó, flakonok landolnak a nyakakban. Velünk van Olga, Helga, francia meg egy belga, szóval abszolút nemzetközi a mezőny! Rendben van a Föld és az ég, nem esik itt az Alpok alján. Egy szó, mint száz, a legrégebbi opustól (Baj van!!) az Alföldi gyerekig - ami a legújabb filmjük betétdala - egy tartalmas, tökös, nyugati színvonalú rock szól, keleti csőd helyett modern punk & roll nosztalgiát idézve. Fesztiválos, remek, standard műsort kaptunk. A hazai headliner tökéletesen megállta helyét a brit vasszűz előtt. [embed]https://www.youtube.com/watch?v=85qmo0mkud8[/embed] Tankcsapda VOLT 2016 setlist: Intro Mi a fasz van? Rock a nevem Fiúk ölében a lányok Pokol a mennyből Be vagyok rúgva Jóképű Keleti csőd A három grácia Köpök rátok Föld és ég Legyen az ördögé Alföldi gyerek Füst és lábdob A rock’n roll rúgója Magányos repülő Baj van!! Egyedül a világ ellen Outro (Különben dühbe jövünk) [caption id="" align="alignnone" width="960"]
Tankcsapda, VOLT Fesztivál 2016. Forrás: facebook.com/tankcsapda[/caption]
Mivel van némi átfedés a két húzó programban, így iparkodom a szomszéd stégre (stage) a söntést is útba ejtve - olyan vagyok, mint a Pavlov kutyája, csengőszó helyett a rockra. Behatolok a brutális tömegbe, közelebbi pozícióra vágyva, hogy lássak és érezzek is valamit, ne csak az óriás kivetítőt és az izzadtságot az abszolút teltházban. Az Iron Maiden ennyi év alatt olyan profi színpadképet és látványvilágot tervezett, dolgozott ki a koncertjeiken, mint egy komoly rock musicalben illik. Sopronban ritkán rendeznek ekkora „búcsút”! A Volt Fesztivál nem véletlenül lett a közepes méretű rendezvények versenyében Európa legjobbja. Mondjuk az árak is olyanok…
Óraműpontos itt is a kezdés, egy kis marketinges Eddies mobil játék beharangozóval kezdünk a hatalmas ledfalakon. Zúg a harmincezer ember, közben szól a jól megszokott bevezető, a Doctor, doctor, amit a hetvenes évekbeli brit heavy metal UFO zenekar 1974-es Phenomenon albumáról emelték Maidenes szintre, nyúlták na, de nyílván meg volt az üzleti háttér teremtve hozzá Artisjus bácsival. Harris akkor tájt gyűjtötte maga köré a hosszú hajú vasszüzeket, csak közben eltelt majd fél évszázad. Mára világviszonylatban is előkelő helyen jegyzik a bandát, született 79 album össze-vissza (stúdió, kicsi, nagy, válogatás, koncert), amiből több mint 100 millió kelt el. Mivel lemezbemutató turné lenne ez, nyilván a tavalyi legfrissebb korongról, a The Book of Souls albumról szól a legtöbb nóta, szám szerint hat, visszautalva a korai időszakra, múltat és az idáig tartó utat nem feledve, be-beszúrva üzenetszerűen régebbieket is, felépítve egy kerek showt. Szó szerint performance-ot láthatunk zenekaros tolmácsolásban díszletekkel, kivetítőkkel, marha jó grafikás hátterekkel, piróval, Derek Riggs - féle Eddie szörnnyel, Union Jack lengetéssel, Skullokal, dalszövegekkel alátámasztva. Az egész egy káprázatos szemfényvesztés. Persze angolul, de ha valaki veszi a fáradságot, és rákeres a magyarított szövegekre, rácsodálkozik, hogy nem a szokásos egyszerű „sex-drugs-rock’n roll” sablon dumákat tolják. Átitatja az egészet a vallás és a történelem pici túlvilági kalandozással. Aki látta, vagy olvasta Madách: Az ember tragédiáját, az talán észrevesz némi párhuzamot. Itt is "helyszínek" vannak, mint a drámában. Igencsak hasonló a felépítés. Fotó - videó nem játszik, le van tiltva fővesztés terhe mellett… Ettől függetlenül mesél a show látvánnyal, szöveggel jóról, rosszról, Luciferről, teremtésről, sok küzdelemről. Persze nem kell eposzi mélységekben gondolkodni egyszerű rajongóként, bár némely dal hossza az, de azért megpróbálok pici rálátást adni annak, aki elolvassa a továbbiakat. Nem jövök olyanokkal, hogy az ötödik számban mekkora basszusharmónia volt, a hetedikben, de jó volt Nicko dob soundja vagy akár a gitárfutam. Aki ott volt látta, hallotta. Másnak meg úgysem mond sokat az ilyen hasonlat. Némi tartalmi mondanivalót teszek közkincsé minimális iróniával, hogy ne legyen száraz, szóval innen jön a háttér rizsa miről is szólnak a dalok.
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=-F7A24f6gNc[/embed]
A legújabb stúdióalbum, a tizenhatodik, már akkor született, amikor a frontember-énekesről kiderült, hogy rákos. Szerencsére úgy néz ki, sikeresen vette az "akadályt", de jócskán átértékelődik az egész élete az embernek egy ilyen után. Az emberi lélek misztériumáról szólnak a dalok a The Book of Souls-ban a maja kultúra témakörén keresztül szörfözgetve. Mivel Dickinson társszövegíró is, rá is nyomta a bélyegét néhány nótában a mondandóra. Az általa jegyzett dalcímek és szövegek azt a csatát írják le, ami ilyenkor lezajlik egy emberi agyban, lélekben. Kis visszatekintés, számvetés, ha az örökkévalóság elveszne (If Eternity Should Fail), bűneink, hibáink átrágása az elmúlt éveinkről, beleírva egy kis lehetséges jelent-jövőt, (Speed of Light), a klipben Edward the Great bátyót rábírva egy számítógépes virtuális rohanásra. Szövegileg elmélázik az elme a maják kihalt társadalmát felhasználva, hogy mit lehetett volna másképp csinálni. Ehhez kapcsolódik a következő set: átcsapunk telekinézis segítségével 1982-be a múltba. Captain Bruce kimutat a tömegbe, és viccesen azt mondja, hogy mos visszamegyünk abba az időbe, amikor te és te születtél! A Children of the Damned kissé líraibb mű, amit egy azonos című film ihletett 1964-ből ezekről a telepatikus srácokról. Frankó katonai gyerekkísérletekről szólt (templom, kórház némi sci-fi). Semmivel sem vidámabb opus… Majd újra a jelenbe, no nem egy Delorean-nal (a Doki és Marty McFly szerintem csuklik) a The Book of Souls albumhoz. Visszatekintés részben letudva.
Tears of a Clown, eredetileg Robin Williams halála ihlete meg az alkotókat ennél, ő is a kirakatban élt, mégsem volt maradéktalanul boldog, hiába mókázott számos szerepben. Jelen esetben magára utalhat Captain Bruce, mi nyomja a lelkét, aki szint úgy bohóc a közönség előtt, mint minden frontember, és kevesen látnak az álarc mögé. Vívódik rendesen az alkotó, dalszövegíró, akármilyen szarul van/volt betegsége okán, a shownak mennie kell tovább…
The Red and the Black, majd negyedórás mű, kész eposz. Ebben (is) abszolút benne van Harris keze. Tipikus koncertre való darab, visszaköszön a '80-as évek feelingje, bár túlírt, de legalább lehet foglalkoztatni a közönséget, jó kis futamok, de azért tud lazítani is a zenész, a nép meg ooóózni. Végig azon morfondírozik a szöveg, hogy mit erkölcsös tenni, s mit nem. Hasonló a mondanivalója, mint a Powerslave-nek.
A Trooper, a harcos 1983-ból (meg a saját sörük névadója, idefele is ittam, marha jó!) a XIX. századi krími háború borzalmait mutatja be angol szemszögből. Innen van a híres Union Jack-es Eddie figura képe a harcmezőn, amint zászlót lengetve átgázol eltorzult arccal néhány hullán az 1853-as bakancsával. A Google kereső ezt dobja be elsőként a tetkósoknak… Megy a zászlólengetés a műsor közben is, ahogy megköveteli a nemzeti öntudat. Bár jelen esetben inkább utalhat csatára a halállal a dal, mint a potenciális ellenféllel (Dickinson daganata miatt).
[caption id="" align="alignnone" width="960"]
Iron Maiden, VOLT Fesztivál 2016. Forrás: facebook.com/VOLTFesztival - Rockstar Photographers[/caption]
Az 1984-es Powerslave-ben arról értekezik Bruce szerzeménye, hogy rabszolgái vagyunk mindannyian valamilyen külső hatalmi erőnek, ami szerint cselekszünk életünkben, szolgálunk jót, vagy rosszat. Visszakalauzol minket az egyiptomi időkben egy fáraó szemszögéből, aki halálos ágyán döbben csak rá, hogy mekkora marha volt életében és nem mindenható. Mégsem halhatatlan…
Jön következő két dal az újról, száguldozunk az időben és a térben ugye, ahogy Bruce Kapitány korát meghazudtolva a színpadon: vissza a vívódáshoz, harchoz. Győzelem vs. Halál (Death or Glory) pörgős dal, jó így koncerten, majd a címadó, The Book of Souls amiben az ősi maja birodalom volt az ihlet atyja, filozofál az emberi lélek változatosságáról. Különböző vallási, történelmi helyzetekben próbál rámutatni agyunk "működési elvére", ami a lélek, és fentebb említettem az elején.
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=b708rEG7spI[/embed]
Megint ugrunk az időben, ahogy bevillannak az emlékképek, lepereg az életünk, most éppen a halálsoron vagyunk. Jön a 82-es Szenteltessék meg a nevem (Hallowed be thy Name)… Amikor valakit sújt a sors valamilyen formában és elérkezett az idő a távozásra, érezheti, hogy meg van átkozva. Jó hosszú dal ez is, kerekedik a sztori némi ördögi vonallal kapcsolódva a következő szám felvezetéseként.
Fear of the Dark, az 1992-es album címadó, ami magáért beszél, kapcsolódva az előzőhöz, pedig rém egyszerű a szövege: van amolyan hatodik érzék bennünk, bűnösek vagyunk mind, főleg ha kísértjük a sorsot. Lelkünk mélyén félünk is a sötéttől (az ismeretlentől, túlvilágtól), mert senki sem akar egykönnyen oda átkerülni. Vad Rock’n Roll partin szétcsapjuk magunkat tudatmódosítókkal, bulizunk vazze’, utána haza csámpázni egyedül, megvan az eredmény, ugye? Ki a fene akar a pokolba jutni?! Csak okosan! Ne menj a parkon át. Ez is örök set darab.
A névazonos, 1980-as Iron Maiden album és szerzemény, amolyan trademark jellegű konstans, ritkán maradhat ki a setlistből, pedig egyszerű dallamvezetésű, és mondanivalója sem túl erős, úgymond a kezdeti Di’Anno-években született, ahol már gond volt a régi front hangjával és imagevel. Tipikus rakenroll dal… Ezután került be Bruce Kapitány Úr a "szüzek csapatába", mint énekes és későbbi társszerző. Ezzel a nótával lesz teljes a performance, mert ad egy keretet a playlistnek. A Doctoros intro után a legfrissebb (If Eternity Should Fail) utoljára a legrégibb dal (ez) szólal meg. Jöhet a ráadás…
[caption id="attachment_1953" align="aligncenter" width="640"]
Forrás: Music Backstage[/caption]
Az 1982-es The Number of the Beast lemezről összesen hármat is kaptunk a setben, a címadót ráadásként, ami abszolút bibliai utalás, nem hinném, hogy a 666-ot és az ördögi dolgokat külön magyarázni kéne. Van is benne egy frankó idézet a Jelenések Könyvéből (XIII.V.18.). Ehhez van egy jópofa történet is, ami lehet, hogy csak marketing volt: Számos baleset és probléma lépett fel a stúdióanyag rögzítése körül. Elromlott ez-az, a javítás pont annyiba került, mint a fenevadak száma. Mellesleg ez az album tartósította a sikert nemzetközileg a nyolcvanas évek leáldozóban lévő rock korszakában, rögtön listavezető lett Angliában, ami nem lebecsülendő, sőt a mérvadó Billboardon nyolc hónapig tanyázott. Az Omen II című film inspirálta Dickinsont, akit eddigre elfogadott a közönség is a „kokós” Paul Di’Anno után. Nyíltan még nem írhatott persze, mert érvényben volt a céges szerződése a Samson-os időkből a régi kiadóval.
Blood Brothers új évezredben (2000), a vérfrissítés jegyében fogant. Itt már újra folytatódik a Dickinson-korszak, mivel a kilencvenes időkben volt egy kis helycsere a zenekarban (Blaze Bayley volt a front) Bruce szólókarrier, gitáros váltás, kicsit más zenei Maiden irány, miegymás. Visszatért Kovács Adrián (Adrian Smith) is, és senki nem lett kirúgva, ezért van ennyi húros hangszer a stagen. Újra a klasszikus nyolcvanegyes felálláshoz egy kis plusszal. Ha nem tudsz mit kezdeni magaddal, magyarán kiürültél alkotóilag (Harris), akkor térj vissza a "gyökereidhez". Saját apjáról és önmagáról szól ez a személyes történet. Pici párhuzamot vélek felfedezni az egész zenekari történettel kapcsolatban a régmúltra visszagondolva.
Zárásként a Wasted Years - elpocsékolt években, egyértelműen azon mélázik a csapat a nyolcvanas évek közepe táján (1986: ekkor robbant Csernobil, és a Queen Budapesten) hogy mennyi időt vesz el a magánélettől, családtól a rakenroll, másnak a munka, amolyan kiégés-honvágyérzés alakul ki turné alatt. Napjainkban is gondolatokat ébreszt ez ügyben a fejekben: - Vajon megéri, megérte-e? (Persze hogy, különben már rég feloszlottak volna). A nyomatékosítás érdekében minden megtámogatva díszletekkel, látvánnyal, erős szövegekkel. Profán leszek: az egész show amolyan Madách: Az ember tragédiája-jellegű, mint az elején utaltam rá. Szerintem olvasták. Függöny le, outro, ami szándékosan ironikus szövegileg (Monty Python). Angol humor, mindig nézd a jó oldalát.
Aztán, akinek nem lett volna elég a szívforradalmárok (Kowalskyék), a rockcsempész trió (Tankcsapda), és a brit vasszüzek (Iron Maiden) által nyújtott falanszter, annak éjféltől ott volt Road Máté világcsavargó csapata egy bő órában, de őket nem fogom kielemezni, mert eddigre rendesen megütött a soproni Balling - foka és csak szolidan vehettem részt testben. Lélekben már Zacher dokival keringőztem, aki nagy rocker, meg lassan eposz lesz a beszámoló, mint Harris néhány dala, manapság pedig nem divat olvasni sem, csak hallgatni. Pedig a domoszlói csapat is megérne egy misét, nem szálltak el maguktól. Fölfelé mennek a rocklétrán továbbra is, bátran ajánlom. Bár (még nyitva van) ezzel a legújabb Matt albummal adtak egy sakkot a lágyabb vonalnak. Zúznak az éjszakában négy haver.
Iron Maiden VOLT 2016 setlist:
Intro: Doctor Doctor (UFO-dal)
If Eternity Should Fail
Speed of Light
Children of the Damned
Tears of a Clown
The Red and the Black
The Trooper
Powerslave
Death or Glory
The Book of Souls
Hallowed Be Thy Name
Fear of the Dark
Iron Maiden
The Number of the Beast
Blood Brothers
Wasted Years
Outro: Always Look on the Bright Side of Life (Monty Python-dal)
Összegezve az egész mai napot (belépő+útiköltség+fogyasztás), bő harmincasba fájt volna! Nem voltam egy aszkéta, ezért remélem, én is megkapom a Petőfi Fogyasztói Díjat! Press jegyet viszont kaptam, nem elhanyagolható szempont, ennyivel kevesebb, így szerintem retrográd fesztiválos hozzáállásom ellenére – hendikep, a klubos bulikat jobban preferálom ugyanis, megérte! Hazai és nemzetközi szinten a legmenőbb mainstream (Tankcsapda, Iron Maiden) nem is akármilyen zseniális élményét és két remek feltörekvő bandát (Road, Kowalsky Meg A Vega) kaptam nagyjából élőben a pénteki napon. Volt még választék a zenei svédasztalon, de az nekem már nem ízlett volna. Lobenwein Úr! A mai estére (szervezés+felhozatal) Önnek 9, azaz kilenc pontot tudok adni!
- Juhász Peti -
