Arrivederci Amore. Volt-e olyan házibuli bármelyik panellakásban, kertes ház teraszán, éjszaka a folyóparton, sercegő tábortűz mellett, ahol ne játszották volna le a Dolly Roll valamelyik slágerét? Aligha.
A Dolly Roll zenéjére kötelező volt táncolni. S Penczi Mária, a kortalan díva magával ragadta az embereket. Évtizedek teltek el úgy, hogy a közönség, a lelkes rajongók szinte semmit sem tudtak Penczi Máriáról – vagyis Dollyról. A magánélete tabunak számított, annyit mutatott magából ez az extravagáns előadó, amennyit megkövetelt a szakma. A színpadon profi énekesnőként, határozott zenekarvezetőként és a közönséggel tökéletesen kommunikáló előadóként jelent meg. S ha valahol lekapta őt a hétköznapok forgatagában egy fotós, akkor is tökéletes sminkben, az ő sajátos ízlésvilágának megfelelően, kifogástalan öltözetben jelent meg. Stílusikon volt, és az is maradt a mai napig. Hiába teltek, repültek az évek. Dolly fityiszt mutatott nekik.
A tehetsége már aprócska gyerekként érződött, hiszen négyéves alig múlt, amikor már ott ült a zongoránál. S a legenda szerint nem afféle kötelező nyűgprogram volt ez a számára, hanem igazi kihívás. S nem csak a világ egyik legszebb hangszerét szólaltatta meg kislányként, hanem mellé gyönyörűen énekelt is. Csoda-e, ha arra a kérdésre, hogy mi leszel, ha nagy leszel, azt válaszolta: természetesen színésznő. Aztán akadt olyan pillanat is, amikor ezt némileg módosította, és homlokegyenest más életpályát vázolt fel, hiszen kijelentette, matematikusnak készül. De ezt csak afféle kaland volt, a lelke mélyén az igazi szerelem a színpad volt. A színpad elérése, a rivaldafénnyel, a tapssal, a sikerekkel. Így történt, hogy felvételizett a színművészeti főiskolára, de abbahagyta, és nem diplomázott. Azokban az években még dolgoznia kellett, és ezzel sem volt gond, a lelke mélyén tudta is, hogy előbb-utóbb csak és kizárólag a mikrofon lesz majd az igazi munkaeszköze.
A teljes portré ITT olvasható.
Fotó: ujsagmuzeum.hu
