„Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: Végtelennek.” / William Blake /
Kétféle tribute zenekar létezik: akik hasonlítani is akarnak a zenekarra külsőleg is és akik csak zeneileg akarják megidézni a rajongott zenekart. Persze vannak elengedhetetlen külsőségekkel rendelkező zenekarok, mint a KISS. Egy ilyen tribute bandának kutya kötelessége ugyan olyan jelmezekkel és arcfestésekkel megjelennie a színpadon. Viszont a The Doors emléke már más tészta. Erről beszélgettünk Kiss Gergő gitárossal és Takáts Máté énekessel, hogy Jim Morrison halála után közel 50 évvel mennyire lehet átadni azt a miliőt a közönségnek, amit azóta se próbált senki sem utánozni. Négy értelmiségi művész találkozott Venice Beachen, és megalkottak egy olyan hangzást, amit azóta sem próbált senki sem lemásolni. Senki! Számos legendás zenekarnak megvan a maga alteregója, de a Doors valami egészen más. Nem volt, és a 73-as feloszlásuk óta sem született semmilyen hozzájuk fogható zenekar. Négy különböző karakter, négy különböző szemlélet és egy közös pont: a zene, annak is egy egészen új szintje. A The Doors Emlékzenekar 1992-es alakulása óta, ezt a szellemiséget hozza el nekünk koncertről koncertre.

Beszélgetés Kiss Gergő gitárossal és Takáts Máté énekessel.
- Talán az ország egyik legrégebbi tribute zenekarja vagytok, vagy inkább, ahogy a nevetekben is van, emlékzenekarja. Emlékszel még hogyan ismerkedtél meg a Doors munkásságával? Mikor volt az a pont vagy dal, ami megfertőzött?
K.Gergő: Tinédzser koromban (többször is) láttam The Doors filmet, majd a filmben szereplő zenéket hallgattam meg kazettán! :P De ha jól emlékszem ez a dal fogott meg először: The Doors Movie - Five to One
- The Doors szellemisége a mai napig jelen van? Több generáció felnőtt már a zenekarotok alakulása óta, hogy látod, fogékonyak rá a mai fiatalok is?
K.Gergő: Igen, mert szeretik a pszichedelikus rock zenét és a régi slágereket is!
T.Máté: A pszihedelika, bár egyre inkább tér vissza a köztudatba, a mai értelmezése nem éppen a legpontosabb megfogalmazása Zeneileg. A mai pszichedelikus zenekarok többnyire megoldják a hangulatot rengeteg visszhanggal és egy fáradt énekstílussal. A Doors zenéjétől viszont olyasfajta elszállást érezhet a hallgató, amit ma semmi mástól nem kap meg, méghozzá úgy, hogy ehhez semmiféle külső behatásra vagy anyagra nincsen szüksége, a zene éppen elég.
Méghozzá a Doors azért is egyedülálló a kortársai mellett, mert tökéletesen reprodukálhatóak a pszihedelikus aspektusai, anélkül hogy egy nagyzenekart kéne fölvinni a színpadra.
- A Doors zenéje a mai napig lázadó erővel bír, vagy egy természetes nosztalgia maradt belőle?
K.Gergő: Minden fiatal lázadó szellemiségű, ezért könnyen tudnak azonosulni a Jim Morrison -nal! Ugyanakkor „divatos” mostanában a nosztalgia és a retro is!
- Jim Morrison karizmáját mivel lehet pótolni egy emlékzenekarban?
K.Gergő: Jó adag „feeling plusz power” kell a színpadon!
T.Máté: “Pótolni” semmiféleképpen nem lehet. Soha nem leszek Jim Morrison, senki nem lesz. Az egyetlen dolog amit tehetek, hogy viszem a saját karizmámat. Annyira nem nehéz, mert a zene viszi magával az embert a színpadon és a színpad előtt is egyaránt. A zene köti össze a zenekart a közönséggel, mi visszük egymást és a zene visz minket.
- The Doors mellett milyen lemezt raksz be a lejátszóba otthon?
K.Gergő: Hogy milyen zenéket hallgatok: Blues-rocktól, Jazz-rockon át sok mindent szeretek! Régi klasszikusokat inkább: Rolling Stones, G’N’R, Aerosmith, Lenny Kravitz, HOBO- Tátrai Band… Mostanában: Jamie Cullum, Amy Winehouse, Jamiroquai, Bruno Mars és Prince!
T.Máté: Hatalmas rajongója vagyok a Pszihedelikának és az azt követő Progresszív mozgalomnak. A kedvenceim a Beatles, a Queen, a Rolling Stones, a Led Zeppelin, Pink Floyd, Yes, King Crimson, a korai Genesis, Aphrodite’s Child, Emerson Lake & Palmer, és szinte bármi ami 1968-‘74 között jelent meg. Mai zenék közül a Muse és a Mars Volta a kedvenceim.
- Ha lenne egy időgéped, melyik zenekar koncertjére mennél el vele? Bármit választhatsz, de csak egy koncert, nem kívánhatsz fesztivált!
K.Gergő: Áááá nem ér! Woodstocki fesztivált mondtam volna! ;) Na jó akkor legyen ez: Freddie Mercury tiszteletére létrejött stadionkoncert volt, amelyet 1992. április 20-án tartottak meg a londoni Wembley Stadionban.
- Azt gondolnám, hogy egy The Doors koncertre repülnél vissza. Miért pont erre az eseményre utaznál vissza?
K.Gergő: Uhh, ha ott lehettem volna élőben! A koncert a Metallica, Extreme, Def Leppard valamint Guns N’ Roses együttesek saját dalaival kezdődött, a zeneszámok között archív Queen videóklipeket és Freddie Mercuryval rögzített régebbi interjúkat vetítettek…
A koncert második felében a három élő Queen tag lépett színpadra, vendég énekesekkel és –gitárosokkal kiegészülve; köztük Elton John, Roger Daltrey (The Who), Tony Iommi (Black Sabbath), Mick Ronson, James Hetfield (Metallica), George Michael, Seal, Paul Young, Annie Lennox, Lisa Stansfield, David Bowie, Robert Plant (azelőtt Led Zeppelin), Joe Elliott (Def Leppard), Axl Rose (Guns N’ Roses) szerepeltek.
Történelmi jelentőségű koncert volt, sok fellépő sztár pont akkor volt karrierje csúcspontján. Én akkor csak a TV-ben láttam, de így is nagyon nagy hatással volt rám.
- Lassan három évtizede járjátok az országot, melyik buli volt a legemlékezetesebb?
K.Gergő: Egy darab koncertet nem tudok kiemelni!!! Volt jó néhány emlékezetes koncertünk A SZIGET Fesztiválon, azon kívül anno a Ráday Klubban vagy a PeCsában is voltak nagy bulik, ahol HOBO és Takáts Tamás is vendégünk volt! Nagyon szeretjük a Klubkoncerteket is, nagyon jó volt az együttműködés az EllátóHázban!
- Lesz valamilyen 30 éves szülinapi Doors Emlékzenekar fesztivál?
K.Gergő: Lesz!
- Hol lesz legközelebb látható a Doors Emlékzenekar?
K.Gergő: 2020. március. 07. szombat – ELLÁTÓház THE DOORS & CREEDENCE CLEARWATER REVIVAL TRIBUTE.
PROGRAM: ⌚19:00 Kapunyitás ⌚19:30 Creedence Clearwater Reborn ⌚20:30 Doors Emlékzenekar
Esemény LINK: https://www.facebook.com/events/3495248907215945
- Jim Morrison mit üzenne a mai fiataloknak szerinted?
T.Máté: Ezt én nem tudom megmondani, és szerintem nem sokan tudnák megmondani. Sajnos Jim nem élhette meg a mai kort és az ide vezető utat, nem tudjuk hogy az elmúlt öt évtized milyen hatással lett volna a világnézetére, de még azt sem tudjuk ha az akkori Morrison a mai fiatalságot látná, akkor mi lenne a véleménye. Jimnek is két oldala volt, az egyik a hedonista, aki maximumra élte az életet, a másik a filozófus aki mindig megkérdőjelezte azt amiben él. De ha nagyon adnom kéne egy választ erre, nekem, aki egyáltalán nem ismerte őt, szerintem annyit mondana, hogy "Csinálj amit akarsz”
Görögh Attila - DeadLens Pictures