Hagyományosan a hétvége közeledtével listázzuk a következő napok élőzenei koncertjeit az ország minden tájáról. A következő válogatásban szereplő koncertek megvalósulását a Hangfoglaló Program támogatta
2019. Április 5.
Platon Karataev, Papaver Cousins
Helyszín: Szentendre,
Barlang
Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/312971809418831/
A Papaver Cousins énekes-dalszerző duóként alakult, azonban Bad Writing című második lemezükkel, teljes zenekari felállásban vetik le magukról az eddigi “akusztikus folk duó” cimkét és egy nagyívű, klasszikus értelemben vett rocklemezt jelentetnek meg.
A Lev Tolsztoj karakteréről elnevezett Platon Karataev együttes 2016-ban alakult Budapesten. Ez év őszén bejutottak a Kikeltető döntőjébe, valamint kiadták OrangeNights c. bemutatkozó EP-jüket melyről Elevator c. számuk mind a német, mind a brit virális listákat megjárta Spotify-on. 2017-ben három részletben adták ki első nagylemezüket, a ForHer-t, mely több év végi lista szerint is az év legfontosabb hazai megjelenései között volt (index, phenomenon, recorder). A lemez dalait több, mint egymilliószor játszották már le, ez külföldön a leghallgatottabb magyar előadók közé emelte az együttest. 2018 őszén Dél-Koreában léptek fel a Zandari Festán, majd egy ázsiai turnét követően Európa-turnéra indultak. 2019-ben új lemezzel jelentkeznek.
Ganxsta Zolee és Kartel
Helyszín: Mezőkövesd,
Boomeráng Biliárdszalon
Facebok esemény:
https://www.facebook.com/events/876599329349842/
Kaukázus
Helyszín: Győr,
Bridge Hallgatói és Oktatói Klub
Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/381101992693707/
14 új dallal jelentkezik a Kaukázus! A KpOp című lemezanyag mindenféle dolgokról nem, viszont a nagy idomulástól kellemesebbé tetsző emlékekről, érzelmi hajlékonyságról, nem várt világi bulvárosodásról, az utolsó űrhajó kilövéséről és természetesen rólunk szól. A frontember új tagokat kért fel ezen remélhetőleg izgalmas közeljövőre. Minden dalhoz speckó szövegvideók tartoznak, segítenek rávilágítani, hogy a látszólagos összefüggéstelen dolgok milyen meglepően kötődnek, gyakorolnak hatást egymásra és ránk a főszereplő emberekre.
A Kaukázus "K.U.S."című lemeze 2014-ben jelent meg, mellyel két évig koncertezett az alter rockot játszó banda országszerte. A "Szalai Éva", a "Tartós béke" és a "Teszkó" után "Hatból a három" és a "Mindenki" dalokat is játszották a rádiók. 2016-ban volt az utolsó nyilvános koncert.
Április 5-én a régi „kötelező” nagy dalok mellett természetesen új szerzeményeket is bemutatnak tánczenével és pimaszokos szövegekkel. Remélhetőleg sok régi és új követő találhat magának tartalmas, igényes zenei szórakozást ezen a különleges estén.
Gentry Sultan
Helyszín: Budapest,
Lumen Kávézó
Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/268922684029244/
A Gentry Sultan avantgarde-ja szélesre tárja kapuit az ambient, a punk, a népek zenéje, a sramli, és a noise előtt is és továbbra is belső törvényszerűségeinek engedelmeskedve zenél az örökkévalóságnak. A négyesfogat zenéje tartalmilag és hangzásában is fúziót képez korábbi énjük speciálisan romantikus, mással nem összetéveszthető formavilága, a free-jazz hagyományok tradíciói, az orientalizmus és a kortárs zene elementáris, arcát folyamatosan változtató jelene között.
Magashegyi Underground
Helyszín: Sopron,
Hangár Music Garden
Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/2196533503935265/
Lóci játszik
Helyszín: Veszprém,
Expresszó
Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/1891780070944254/
Bagossy Brothers Company
Helyszín: Miskolc,
Helynekem
Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/2232797596979707/
A zenekar Veled utazom című új lemezének bemutatója Miskolcon!
2019. április 6.
Zagar
Helyszín: Nagyvárad,
Moszkva Café
Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/2281218418802467/
VHK
Helyszín: Eger,
BRDWY
Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/304023510244546/
VHK //
Ørdøg közös turné - Egerben.
Anna and the Barbies
Helyszín: Szombathely,
Végállomás Klub
Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/380938662718333/
Anna and the Barbies április elején Szombathelyen a Végállomás Klubban!
Kiscsillag
Helyszín: Tatabánya,
Roxxy Music
Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/1000680136788653/