Görög Attila, Zsolti és kis csapatuk töretlenül halad előre azon a bizonyos hosszú úton. A 66-os út porát ezúttal Las Vegasban rázták le, kis kitérő, de annál nagyobb kaland. Az elmúlt három részben a középpontban a természet és a múltidézés volt, most viszont egy hirtelen kanyarral a kemény cililizációban, megvalósulatlan álomokban és a csillogó világban találjuk magunkat. Olvasni is elragadó, hát még átélni. Utazásra fel, jöjjön egy újabb élmény, fantasztikus eredeti fotókkal illusztrálva! Hajrá srácok!
Lelkileg feltöltve a természeti csodáktól, éjszaka visszaértünk Williams-be, ami egy teljesen ép település, mintha visszarepültünk volna az időben. A Grand Canyon közelsége miatt sok a turista és ezt kihasználva úgy építették vissza a várost, mint amilyen volt a 66-os út fénykorában. A motelek előtt fényesen pompáznak a neonreklámok, az éttermek és kocsmák hirdetik a kor stílusát és a teljesen felújított benzinkút a város közepén méltón foglalja el a középpontot.
Williams várost másnap reggel kicsit magunkévá tettük és elmerültünk a szépségében és a történelmében. Érdekes, hogy az amerikaiak minden 50 évnél öregebb emlékből, legyen az épület vagy egy szobor, vagy egy esemény, kreálnak valamit és egyből megkapja a Historic jelzőt. Ilyen San Franciscoban egy tűzcsap, ami azért híres, mert amikor egész Frisco lángokban állt, onnan hordták a vizet. Valljuk meg, Európában egy ilyen nem állná meg a helyét. De nézzünk jobban mögé, hogy nem hagyják elfeledni a legapróbb momentumot sem, és tudatosan a jövőnek építik a történelmet. És azért van pár vaj Amerika füle mögött, amit el kell takarni a kreált Historic jelzőkkel. Egy Európához képest fiatal országnak abból kell gazdálkodnia, amilye van, és ezt professzionális szinten csinálja. Lerohanják a kontinenst, halomra ölik az indiánokat, majd emlékműveket állítanak az őslakosoknak tiszteletből, hogy miként éltek és micsoda nagy indiánok uralták az egész földrészt. Williams pont ezért érdekes helyszín a Grand Canyon és a Monument Valley után. Az igazi indián Amerikát látva és érezve akkora kontrasztot ad, mintha Európában összehasonlítanánk a Via Appia (Hadak útja) és az M0-ás körgyűrű történelmét. És amíg a 66-os út beég az emberek tudatába, addig a Via Appia kevesebb embernek mond valamit, pedig Kr.e: 312-ben kezdték építeni a Római Birodalom seregének.
„Appia longarum teritur regina viarum: Az Appia út, amelyet a hosszú utak királynőjének neveznek.”
És én is itt állok a 66-os úton, nem pedig Rómából haladok délre a Via Appia köves történelmén. Ami tényleg történelem és egy méterre többet mesél, mint az egész 66-os út. Na de a Via Appia teljesen steril a Rock and Rolltól. Williams pedig lépten-nyomon hirdeti azt a milliőt, amit egész úton kerestem. Tizenegy napja vagyunk úton és 4-5 óra alvással haladunk városról városra. A fizikai és mentális fáradság hamarosan legyőz minket ezért elménk teljes tudatában úgy döntünk, hogy megcélozzuk Las Vegast. Lesz ami lesz! Jó 370 km vár ránk és ez is egy kitérő a 66-os útról. Las Vegas, vagyis "A rét" a Mojave-sivatag klímája miatt egész évben napsütésben fürdőzik. A bűn városa, mert itt ha nem játszol valami szerencsejátékot, megöl az unalom.
Kingman városig megyünk a régi úton és ezen a szakaszon már érezni Vegas közelségét. Turista buszok járnak az úton, tele emberekkel, a települések nem lepusztultan romosak, hanem mesterkélt hanyatlás látható. Minden, amit láttunk az úton, az ide díszletként van beemelve, mint látványosság. Rozoga rozsdás kocsik hírdetik az ajándékboltok neveit. Míg Új-Mexikóban tényleg otthagyott kocsik voltak, addig itt gondosan elhelyezett reklámfogást láthatunk a Vegasból érkező turistáknak. Ilyen Hackberry is, ami egy olyan gondosan kitalált tanya a semmi közepén, hogy az állunkat keressük a sivatag homokjában. Mint a szentendrei skanzen, csak az 50-es évek amerikai érzését mutatja. Igazi zarándokhely minden kalandornak. Itt találkozunk egy nagy motoros bandával, akik felfigyelnek arra, ahogy egymással beszélünk. Egy Pozsonyi motoros klub, akik közt vannak magyarajkúak. Öröm ül ki az arcunkra, mert egész úton nem találkoztunk otthoniakkal. Beszélgetés és nagy ölelkezések, utána a hely tulajdonosa angolul közli velünk, hogy az édesanyja magyar volt. Egy 60-as éveiben járó fickó, aki úgy fest, mint a Szelíd Motorosokból itt ragadt szereplő, aki maga lehetne a 66-os út jelképe és arca, kiderül róla, hogy magyar gyökerekkel van megáldva. Pedig kedvesen és vidáman szolgál ki minket, ami azért otthon nem jellemző. Nem az a sírva vígad típus. Már nem akartam megvenni a századik szuvenírt, de ezek után kell valamit vennem tőle. A hely egy igazi porfészek, de minden apró kis tábla vagy kocsironcs a helyén van. Az egész út leglátványosabb kis boltja, ami régen benzinkútként üzemelt.
Kingman városba érve északra vesszük az irányt és letérünk pár napra az öreg országútról, hogy bevegyük a bűn városát, Las Vegast. Ahova azért járnak az emberek, hogy legálisan és büszkén csinálhassák azt, amit máshol titokban kell. Szerencsejáték, alkohol, marihuána és kurvák. Vegas mindent elvesz tőled. A méltóságoddal és a pénzeddel együtt az eddig gondosan féltett sznobizmus gyűlöleted is a sivatag porával száll tovább. A Hoover-gát építése alatt 1931-1935 között indult virágzásnak a város. Vegastól mintegy 30 percre lévő monumentális emberi alkotás munkásai elkezdtek a városba járni és a családtól távol lévő férfiak megalapozták a város turisztikai célpontját. Nők, pia és szerencsejáték! Minden, amit tilt a család szent köteléke, azt itt ötös fokozatban lehetett űzni már akkor is. Innen a mondás: Ami Vegasban történik, az ott is marad!
A Hoover-gáthoz érve minden autót átvizsgálnak, nehogy legyen nálad TNT mert nem engednek be. Nálunk csak egy kisebb italboltnyi sör volt, ami azt eredményezte, hogy félre állítottak és közölték velünk, várjunk amíg ideér a Marshal. Abban a pillanatban leesett, hogy Nevada államban az autóban tilos alkoholt fogyasztani. Ez a fő bűnök egyike. És a sofőrön kívül mindenki opálos szemekkel vigyorgott a kocsiban, és nem azért mert szürkehályogunk lenne. Nehezen de kimagyaráztuk magunkat, hogy hülye turisták vagyunk és fogalmunk se volt erről és soha többé nem fordul elő az ilyesmi. Beengednek minket, látják, hogy csak magunkra lehetünk veszélyesek senki másra. A Hoover-gát egy egészen elképesztő emberi alkotás. Akkora méretekkel rendelkezik, hogy fekete színűnek kéne lennie. Mindig az a nagyobb méretű szín. Az én agyam már Vegasban van, sürgetem is a többieket, hogy vár a jackpot minket.
Amíg egész úton poros kis útszéli lepattant motelekben aludtunk, éppen csak ágyipoloskák és csótányok nem voltak, addig Vegasba úgy léptünk be, hogy itt most megmutatjuk milyen a magyar virtus. Pár napig itt egy úr mulat! Belaggio Hotel, medence és kaszinó, ami a csövön kifér. Minden helyet megélni kell, nem csak nézni! Két hete a kényelem és a komfortérzet csak negatív jelzőkkel hagyta el a szánkat, most megérdemeljük a legjobbat, amit csak tud adni a bűn városa. Estére érkezünk meg és az autónkat úgy adjuk le, ahogy azt a filmekben láttuk. Kocsikulcs dob a garázsmesternek, csomagok a londínernek, mi pedig megjelenünk a kaszinóban, mint a hét mesterlövész. Ahogy leül az ember játszani, máris jönnek hozzád a pincérnők, akik a 8-10 dolláros italokat 1-2 dollár jattért cserébe ingyen hozzák neked. Bármit kérsz, csak borravalót kell adnod, értéke nincs az italnak, hiszen minél többet iszol, annál biztosabb, hogy mindent a bank fog vinni, ami a zsebedben van. Hajnal 4-ig keressük a szerencsénket, de valahol az jól el van dugva. Ittasan és álmosan fel a lakosztályba, hogy másnap valami értelmeset tudjunk csinálni.
Ébredés, fejfájás, zuhanyzás és ki a városba, ami igazából egy utca. A Las Vegas boulevard mindennek az origója. A Belaggio Hotel pedig a legbelebb origóban van, a mértani középpontban. Le a szobából és igyekszel úgy kijutni a hotelből, hogy ne dobj be egy nyamvadt dollárt se a gépekbe, de úgy villog és zenél a több ezer gép, hogy egy hirtelen mozdulattal máris a gép kijelzőjét nézed. Nem tudsz kimenni bűntetlenül.
A várost másfél óra alatt bejárjuk és kezdetét veszi a vegasi éjszaka délután háromkor. Elkezdünk nyerni. De mit kezdesz pár száz dollárral kora este Vegasban? Vagy mit kezdesz vele otthon? Hiányozni fog ha elveszted? Vagy hazaviszed és az este többi részében nézel ki a fejedből? Dobd vissza Zsolti, vagy a Jackpot, vagy semmi. Érezd át Vegas lüktetését, sodródj a világával, éld át úgy, ahogy az arra hivatott. Ezért hoztuk ezt a pénzt, hogy elköltsük élményekre. És Vegasnak ilyen a vásárolható élménye.
Így is történt, semmit nem nyertünk, de olyan élményt ad az egész, amit át kell élni. Ez olyan, mintha elmenne egy kuplerájba az ember és hangosan sorolja az elveit, hogy márpedig ő nem csajozik. Ez a város is ilyen, hagyd kint az elveidet, és érezd jól magad, mert bármit csinálsz, úgyis elveszi mindened a város. De van egy apró, ám annál fontosabb momentum, hogy mindent örömmel teszed meg Vegasnak. Mert olyan cirkusz és színjáték van mögötte, hogy megér minden centet, amit csak azért dobáltál különféle gépekbe és rulettasztalokra, hogy vigyen a hangulat magával. Fülig érő szájjal veszed tudomásul, hogy mindig a bank nyer, de tied az élmény. És ez az élmény, megéri a pénzét. Mindenhol a helyi kulturát keresem, és ha itt ez a szokás akkor ezt csinálom. Ha Vegas egy kurva, akinek pénzt kell adjak, hogy élvezzem, akkor fizetek neki.
Két nap Vegas után az ember fáradtabb, mint valaha. Az utolsó tartalékokat szedjük elő, hogy visszatérjünk Kingman városba és folytassuk a 66-os zarándoklatot. A Las Vegas táblát elhagyva, soha többé nem beszélünk egymással az ott történtekről. Soha életünkben nem játszottunk géppel, de lottózni sem szoktunk soha. Viszont itt megadtuk a módját. Fekete öves kaszinó királyoknak éreztük magunkat, mintha az egész város a miénk lenne. És így is van, oda mész a városban ahova csak akarsz, és úgy és olyan ruhában, amilyen kedved van. Ezért láttunk egy szál fecskében fiatalt, részeg norvég hordát viking cuccban... Itt bárki és bármi lehetsz, csak költsd a pénzed és érezd jól magad. És kurva jó is volt minden perce.
Kingmantől már csak két nap Los Angeles és elmondhatjuk magunknak, hogy megcsináltuk. Őszintén várom már, hogy kifeküdjek Venice Beach homokos tengerpartjára és Doorst hallgatva nézzem a naplementét, ahogy Jim Morrison üvölti a fülembe, hogy: "“Expose yourself to your deepest fear; after that, fear has no power, and the fear of freedom shrinks and vanishes. You are free.”
Szabadnak érzem magam. Semmihez sem fogható érzés van bennem, mintha súlytalan lennék és törvényeken kívüli. Az út pora úgy tapad a cipőmre, mint az élmények a lelkemre. Most élem az életem azon pár hetét, amit soha nem tudok majd lemosni magamról úgy, mint a cipőmről. Ez belém fog égni és halálomig emlegetni fogom. Ezért kell a lehető legjobban megélni minden pillanatát, különben 40 év múlva, amikor kinézel az ablakodon azt fogod mondani, hogy bárcsak máshogy csináltam volna. Most éled a saját történelmed, légy nagyvonalú magaddal, kreálj magad körül te is Historic emlékeket, különben veled együtt meghal az emléked is. Jó utat!
Legközelebb Los Angelesből jelentkezem, ahol elsőként mindig a MESTERT látogatom meg, Lemmyt a Rainbow bárban. Na ott lesz négy nap Rock and Roll!
Szöveg és fotók: Görögh Attila – DeadLens Pictures
