Nos ahogy sejteni lehetett, a Rádió Rock lefedettsége hiába Budapest és 80 km-es körzete, országos ügy lett, ezzel együtt egy jelenség csúcsa. A rádiósok célja ismert, a műsorvezetők személye ismert, az adás elrajtolt, lehet ízlelni, feldolgozni, hogy Magyarországon elindult újra egy rockzenei struktúrájú csatorna. DE.
Amikor januárban jött a hír, hogy lesz ez a rádió, mindenki a maga ízlésének megfelelő képet vizionálta az éterbe. Valaki a retro rockra, valaki a heavy metalra, a death metalra, a glam metalra, nemzeti rockra, azaz a hozzá közel álló stílusra húzta volna rá a rádió zenei arculatát. Eltelt az első nap, ennyi idő alatt természetesen még nem mondhatjuk ki, hogy ez a rádió milyen, nehéz ebből következtetéseket levonni, hiszen idő kell minden rádiós kezdethez, pláne egy olyanhoz, amely több évtizedes hátrányt akar most ledolgozni, lévén ilyen kidolgozott struktúrájú, földi sugárzású frekvenciára még nem volt példa ebben a műfajban itthon. Egy biztos, az elmúlt években felerősödtek a hazai kereskedelmi rádiókat támadó hangok, nem elég, hogy magyar zenét alig sugároztak, de az „aligból” is csak a patikamérlegen kiszámított pop slágerekből válogattak be olyat, amilyet. A kritikák tehát teljesen jogosan érkeztek, a magyar rádiós piacot letaroló „kereskedelmi szemlélet”, és a diktatórikusan bíráló, többnyire „zenei tesztek” mögé bújó szerkesztők elkényelmesedtek, csakis a „számukra” fontosnak tartott zenei koncepciót erőltették le a hallgató torkán, másolták az országos első(ke)t. „A rockzene elkapcsolási faktor!” Mennyiszer hallottuk ezt… Miközben a Sportarénában, klubokban és a nyári fesztiválokon is teltházak előtt rock és metalzenekarok koncerteznek a mai napig. Elég vicces, nem? Akkor most mi a halott? Az, hogy a hazai rádiós piacon változás jöhet, először 2010-ben a Petőfi Rádió átalakítása során merült fel. Akkor halvány reménysugárként kapaszkodtak hazai zenészeink a közszolgálati „kettesbe”, de rövidesen kiderült, hogy az MR2 működésének kedvezményezettjei elsősorban az ún. alternatív előadók közül kerültek ki, míg a magyar rock széles skálája kívül rekedt. Érdekes volt látni, hogy ennyire szelektál egy közszolgálati csatorna, hiszen itt aztán tényleg nem a kereskedelmi érdekek szórták ki az előadókat, nem diktált a reklámozó, nem nézte a bevételi mutatókat a tulajdonos, de megkockáztatom a hallgatottsági adatokat sem kérte számon senki a rádió szerkesztőin. A közpénz dumát inkább most hagyjuk… A rádiós piac tehát bővült egy markáns országos csatornával, az alternatív műfaj soha nem látott virágkorát kezdte el élni, és becsületére legyen mondva, rengeteg tehetséges fiatal zenész, zenekar indult el a népszerűség irányába. Ezért dicséret illeti a Petőfit, de másért meg mégis lehetne szidni, kellett is, hogy felfigyeljenek arra, milyen szelektált, önző értékrendet is képviselnek.
Vörös István interjú 2012.10.09.
Nagy visszhangot, felzúdulást váltott ki az idei Hangfoglalás című könnyűzenei kiállításon - konferencián a te felszólalásod. Talán azért, mert mindez már a levegőben volt és végre valaki ki merte mondani azt, ami hosszú ideje szóbeszéd tárgya zenészeknél és a közönségnél egyaránt?
„Nagy a felháborodás valóban. Szó van egy tiltakozó fesztiválról is Németh Gábor szervezésében, de ez még a jövő zenéje. A médiában a zenésztársadalom nagyobbik része nem kap lehetőséget, nem játsszák a dalaikat és így a koncertlehetőségek is beszűkültek. A műfaj ezer sebből vérzik, hogy csak párat említsek a CD, mint hanghordozó a halálán van, az internetes ingyen letöltés virágzik stb. A kereskedelmi rádiók, tévék a saját értékszemléletük szerint játsszák a dalokat és szerepeltetik az általuk támogatott előadókat. Mint kereskedelmi rádiók és tévék megtehetik ezt.
A Hangfoglaláson az éles szócsata azért robbant ki, mert az adófizetők pénzéből fenntartott MR2 - Petőfi adó - a temérdek angol nyelvű felvétel mellett a magyar előadóktól kizárólag 2000 után született felvételeket játszik, legnagyobb részt az alternatív stílusból. Arra hivatkoznak, hogy a feltörekvő fiataloknak adnak lehetőséget, amit persze az ott felszólaló fiatal zenészek rögtön meg is cáfoltak. Többen közülük sérelmezték, hogy a beküldött dalaikat szóra sem méltatták. Felvetődött, hogy csak egy szűk kör élvezi a rádió támogatását.
Nagy Feró a tőle megszokott humoros, ám de lényegretörő kritikájában jelezte, hogy egy közrádióban minden műfajnak egyformán ott a helye, életkortól függetlenül. Az illetékesek szokás szerint témát akartak váltani és belénk folyatni a szót, mikor magamhoz ragadtam a mikrofont és elmondtam, hogy a KÖZSZOLGÁLATNAK már a nevében is benne foglaltatik, hogy a KÖZÖSSÉGET KELL SZOLGÁLNIA. Az mélyen igazságtalan, hogy azon a szűk körön kívül senki sem kap lehetőséget és mérhetetlen a kirekesztősdi. Vallom: a közszolgálati rádiónak az adófizetők pénzén széles közönségigényt kell kielégítenie!”
Egy közszolgálati igenis megteheti, hogy bevállalósabb legyen akár napközben is, mint egy kereskedelmi csatorna, nézzünk szét, rockban sem minden együttes szélsőséges zenét játszik.
A Petőfi irány tehát zsákutca maradt a rock-metal képviselői számára, maradt a folyamatos elégedetlenkedés és kritizálás, és azon kevés számú vidéki rádió, vagy önerőből működtetett webrádió, aki nem szégyellte hallgatói előtt ezt a műfajt.
Ilyenkor jött az egyszeri internetes megfejtő duma, hogy „nem is kell ide rádió, ott a YouTube, és a stream, azt hallgatok, amit éppen akarok”. Lehet régimódi ez a duma, de igenis még mindig kell a rádió. Hétköznapi életünk része ma is autóban, a reggelinél, munkahelyen, vagy akár az éjszaki lefekvésnél. Kell az, hogy szóljon hozzád valaki, ne csak érintőképernyőn babráld össze a számokat. És fogjuk fel, azért tényleg jó érzés egy zenésznek, amikor a műsorvezető felkonferálja a saját dalát, esetleg telefonon, vagy a stúdióban vendégként nyilatkozhat. Aztán megdicséri a család, a szomszéd, a baráti kör, jönnek a Facebook elismerések, az első hamis néven kommentelő reakciók. Elindul a dal önálló élete, koncert lehetőséget teremt, és pozitív esetben komoly közönségbázist épít ki a „gazdájának”. Ne írja le senki a rádiós piacot, az nem csökkent. Az elmúlt évek statisztikái azt bizonyítják, hogy folyamatosan nő a rádiót hallgatók száma, ez a piac még mindig potenciális erőt képvisel, nem tudta megtörni az online térhódítás.
A februári rádiós kutatásban arról kérdezték a válaszadókat, mikor és milyen forrásból értesülnek a legfrissebb hírekről naponta. A magyarok közel fele (54%) reggel, felkelés után, még otthon; 12% reggel, munkába, iskolába menet; szintén 12% még valamikor a délelőtt folyamán; 11% pedig este szerez tudomást a napi hírekről. A hírforrás tekintetében legtöbben a rádióból (48%) értesülnek először a friss hírekről. 28% a televízióból, 16% az internetről és 7% az újságokból informálódik nap mint nap. A 2015. december és 2016. február közötti kutatási hullám eredményei alapján egy átlagos napon közel 6 millióan hallgattak rádiót.
Forrás: TNS Hoffmann-Mediameter konzorcium/mediainfo.hu
Nemzetközi példák mutatják, hogy ez a piac igenis jól darabolható. Jazz, pop, dance, talk, rock, metal, elektronikus adók. Erre is mondhatnánk, hogy persze: „a magyar közízlés máááás, meg kicsi a piac…” Valóban, mert ilyenné tették, tettük hallgatóként közösen együtt az elmúlt évek rádiós szerkesztőivel. Elmaradt a „népnevelés”, tényleg kipipálták azzal, hogy ennyit kaptok és kész, biztonsági játékosok trónolnak a listák fölött, az újonnan beáramló zenéket műfajilag jól megszűrve kapja az átlag magyar, aki ezzel megelégedett és háttérbe tekerte a rádióját. A rockzene maradt a koncertre járók „kiváltsága”, a fel felbukkanó rádiók próbálkozása -Rádió Bridge, Pont FM, Best Of Rock FM- pedig pénz és szervezett összefogás hiányában hamar elhalt.
2013. szeptember 24.
Sajnálatos hír minden rockrajongó számára, hogy a Best of Rock FM rádió sugárzása tegnap délután megszűnt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egy korábbi határozata értelmében a Hatóság felmondta a Best of Rock FM Rádiót működtető Rádió Média Távközlés Kft hatósági szerződését. A frekvenciaengedélyek visszavonását az NMHH az évek során felhalmozódott 3,5 millió forintos díjfizetési kötelezettségek elmulasztásával indokolta.
Rádió Bridge: A rádió története során számtalanszor váltott - kisebb-nagyobb mértékben - arculatot. A “rock rádió” a ‘90-es évek felében kezdett kicsit populárisabb zenéket is játszani, de azért még mindig kiemelkedett zenei kínálatával a többi rádióadó közül. Aztán egy hirtelen döntés következtében egy jó ideig csak lassú számok voltak hallhatók a csatornán. Aztán jött a felmentő sereg, Jeszenszky Zsolt vezetésével, aki elhozta a legújabb amerikai rock és britpop felvételeket, igazi, egyéni arculatot adva a rádiónak.
2007. február 02. 13:40
Új névvel és arculattal jelentkezik a Budapest Rádió: a fővárosban és 60 km-es körzetében hallható regionális adó új neve Pont FM 88.1. A névváltással párhuzamosan megváltozik a rádió logója, valamint megújul az adó műsorstruktúrája és zenei világa is. A Pont FM 88.1 emellett műsorstruktúrájában és zenei világában is átalakul. Ezentúl a rádió csak rockzenét sugároz. A regionális Pont FM 88.1 elsődleges célcsoportja a 25-45 éves korosztály.
Az átlagos rajongó továbbra is keserű szájjal gondolt a hazai frekvenciákon sugárzó adókra, és leírta nem kevésszer, hogy „itthon soha nem lesz olyan rádió, amely rock/metal zenét is fog játszani.”
Kis kitérőként azért érdemes a tisztán látás végett megjegyeznünk, hogy a média világa, azon belül is a rádiós piac sajnos sokkal bonyolultabb annál, mint zenei műfajok szelektálása, zenék, reklámok, hírek, és műsorok gyártása. Az elmúlt hét év rádiózását a politika nagyban meghatározta, frekvenciák cseréltek gazdát, műsorvezetők, szerkesztők vándoroltak át egyik helyről a másikra, rosszabb esetben befejezték pályafutásukat. Az, hogy a frekvenciatérkép résztvevőinek háttere ennyire átalakult jó vagy rossz, döntse el ki-ki maga. Egy biztos, ennek a változásnak köszönhetjük a tegnap este történteket. Elindult a Rádió Rock Budapesten. Ez ugyan kis lépés a magyar rockereknek, de ne becsüljük le (márcsak azért sem mert van online stream), és vegyük végre észre hiánypótló az, ami ezen a frekvencián készül. Első nap. Látva a reakciókat, követelőzéseket én elhiszem, hogy ilyenkor akarja mindenki behozni az elmúlt sok-sok éves lemaradást, de ennek nincs itt sem az ideje, sem pedig a helye. Vegyük észre, hogy itt még nem a világmegváltás folyik. Előbb talpra kell állnia, élnie kell a „gyereknek”. Persze a rocker mindig is különálló „egyéniség” volt, önmaga ellensége még a jó ügyekben is. Saját táborát folyamatosan gyilkolja, fórumokon gyalázza, soha semmi nem jó neki. Zenekarok fölött mond könnyelmű ítéletet, dalokat, zenészeket kritizál, miközben hamisan összetartásról beszél. Kérdezem én, mi abban az összetartás, amikor fórumokon egy-egy téma után egymás torkának estek? Mi abban az összetartás, amikor a fiatalok idősebb generációk legendás előadóit becsmérlik? És fordítva. Miért baj az, ha valaki „csak” a rockzenét kedveli és nem a heavy metalt? Lars Ulrich akkor most szar dobos, de a „Master Of Puppets” minden idők legjobb Metallica lemeze? Ha a Hooliganst már többen szeretik, az már nem rockzenekar? A Five Finger Death Punch gitárosa Báthory Zoli akkor már nem is magyar mert sikeres lett Amerikában? Kit érdekelnek az ufók, ha Pataky Attila 64 évesen is felszántja a színpadot. A Tankcsapda önerőből járja be a legkisebb európai vagy hazai klubokat is száz rajongóért, irigyeljük az elért sikereiket? Horváth Charlie még ma is ugyanúgy leénekel bárkit a színpadról, mint 30 éve, akkor a Tátrai Band popzene? Schuster Lóri fél máját kivették, mégis első útja a turnébuszhoz vezet. Hol vannak itt a különbségek? Ki a keményebb a Road, a Depresszió, az Ossian vagy a Pokolgép? Mányák Peti (Angerseed), vagy Széles Zsolt (Christian Epidemic)? A Shockmagazin vagy a Hammerworld a metalosabb? Vegyük észre, tele vagyunk hülye sztereotípiákkal. A rockerség vagy az, hogy Te metalos vagy, nem abból áll, hogy mindig a folyamatosan negatívat keresd abban, amit vélhetően szeretsz. Egy a célja mindenkinek, hallgatónak, zenésznek. Elkeserítő egy egy posztnál, vagy bloggernél mi megy. Magukat szakmailag nagyra tartó „újságírók” folyamatosan mérgezik a vizet, segítség helyett még nagyobbat köpnek a műfajra, sárba tiporják a zenekarokat, miközben meg tartják a markukat ugyanazok előtt egy-egy hirdetési pénzért. Személyeskedések, felszínes cikkek szövik át a hazai szaksajtót, csakis a haveri kör lehet biztonságban. Nincs itt összetartás, maximum egy kevés életérzés, életforma dolgozik a rajongókban, akik álnév alatt adják ki minden agressziójukat. Pedig legyen az fiatal vagy öreg, rutinos zenész, vagy tehetséges pályakezdő, tényleg mindenki támogatást érdemelne. Idegeskedés helyett jobb lenne végre a körülményekre koncentrálni, hiszen előbb vagy utóbb a közönség úgyis eldönti, majd kit és mit akar. Így vagyok én a Rádió Rock működésével. Ne türelmetlenkedjünk, adjunk neki egy esélyt, sok munka, lobbi, és pénz kellett a megvalósításához. A szándékot és egyáltalán azt a törekvést, hogy legyen, tiszteljük meg azáltal, hogy időt adunk neki, és legfőképpen hallgatottságot.
-B-
